Irányítópultból mentett életet
A szolnoki ügyeletes tisztnek csak egy telefonszám volt a birtokában, miután egy elkeseredett férfitől érkezett hívás a segélykérőre. A rendőrnő nem nyugodott bele, és addig kutakodott az adatbázisban, míg kiderített egy címet.
Február 20-án este egy elkeseredett férfi hívta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját. Elmondta, hogy gyógyszert vett be és magára zárta az ajtót. A férfi a hívásokat fogadó Halász Katalin százados ügyeletes tiszt kérdéseire – mi a neve, hol tartózkodik – nem adott választ, bontotta a vonalat.
A kolléganő nem adta fel, mindenképpen rá akart találni a férfira, ezért rákeresett a rendelkezésére álló telefonszámra. Rátalált egy címre, ami a számhoz tartozott. Azonnal odaküldte a járőröket, akiknek sikerült bejutniuk a lakásba, és megtalálták a még eszméleténél lévő bejelentőt. A férfi a rendőröknek is elmondta, hogy nagy mennyiségű és több fajtájú gyógyszert vett be. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.
Forrás: police.hu
- Szabadnapján fogott bolti tolvajt egy budapesti rendőrnő
- Tizenkét fejes hímzőgéppel bővült a Magyar Honvédség
- Két nap alatt két állatot mentettek meg a budapesti rendőrök
- Sötétben is az égen
- Negyedszázados az MH 47. Bázisrepülőtér
- „A biztonság mögött emberek állnak” – a polgárőrök munkáját méltatták Kalocsán
2026. július 19.
Tizenkét fejes hímzőgéppel bővült a Magyar Honvédség
2026. július 18.
Dr. Terjék Gábor lett Somogy vármegye rendőrfőkapitánya
2026. július 17.
Magyar katonák a párizsi katonai díszszemlén
2026. július 17.
Továbbra sem küldenek SMS-ben bírságot!
2026. július 16.
Sötétben is az égen
2026. július 15.