Továbbra is stratégiai partnerségben Szlovákiával
Dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára a Magyar-Szlovák Katonai Bizottság éves értekezletén fogadta Igor Melicher szlovák védelmi miniszterhelyettest. A találkozó során megerősítést nyert, hogy Magyarország és Szlovákia továbbra is stratégiai partnerek a védelem területén.
A találkozó fő témái között szerepelt a kétoldalú védelmi együttműködés és annak további bővítésének lehetőségei, a Magyarország és Csehország légierőinek szlovák légtérben végzett légtérrendészeti feladatai, valamint a NATO szövetség jelenlegi transzatlanti folyamatai.
Az egyeztetésen szintén szó volt Magyarország V4 elnökségének védelmet érintő prioritásairól. A 2025. július 1-én kezdődött magyar elnökség kiemelt célja ugyanis a közös képességfejlesztés lehetőségeinek a feltérképezése és a hatékonyság növelése a védelem területén, ezáltal tovább erősítve térségünk biztonságát napjaink összetett biztonsági környezetében.
A szövetségi kereteken túl a két haderő között egyre intenzívebb a közvetlen, kétoldalú együttműködés is. A szlovák fél csatlakozásával idén tervezett nagy láthatóságú többnemzeti Adaptive Hussars 2025 gyakorlat és a magyar részvétellel végrehajtásra kerülő Strong Together 2025 szlovákiai gyakorlat kiváló lehetőséget nyújt a két haderő közötti együttműködés növelésére a NATO műveleti tervek mentén. A találkozón a felek megállapodtak a katonai és védelempolitikai együttműködés mellett a hadfelszerelési együttműködés elmélyítésében is.
Forrás: honvedelem.hu
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Harctéri életmentést gyakoroltak
- Új szintre léphet a polgárőrség és a rendőrség együttműködése
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Lezárásokra kell készülni vasárnap a XVIII. kerületben egy világháborús bomba miatt
- Közel negyven polgárőr vett részt a közlekedésbiztonsági fórumon
2026. október 17.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Belügyminiszteri elismerést kaptak a Szerbiában bevetett magyar tűzoltók
2026. október 15.