Többféle ösztöndíjra lehet pályázni a Magyar Honvédségnél

Többféle, kiemelt összegű ösztöndíjra lehet pályázni a Magyar Honvédségnél (MH) - tájékoztat Facebook-oldalán az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság.
Az elsőként említett Mészáros Lázár-ösztöndíj célja, hogy támogassa az MH személyi állományának utánpótlását, különös tekintettel azokra a beosztásokra, amelyekhez a katonai oktatási intézményekben nem megszerezhető végzettség szükséges.
Alapfeltétel, hogy a pályázó a hallgatói jogviszony megszűnése után legalább az ösztöndíj időtartamával megegyező ideig hivatásos vagy szerződéses szolgálatot vállaljon. A pályázatra postai úton december 14-ig lehet jelentkezni.
Önkéntes tartalékos ösztöndíjra is lehet pályázni, ennek célja a honvédség szakmai utánpótlásának és az önkéntes tartalékosok számának növelése, katonai alapismeretekkel rendelkező tartalékos tiszti és altiszti állomány biztosítása. A jelentkezés határideje december 10-e.
Kitérnek a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat ösztöndíjára is, amelynek célja a szervezethez kapcsolódó tanulmányok folytatásának támogatása.
A pályázatokról minden részlet megtalálható a hadkiegeszites.hu oldalon.
- Sebestyén Tamás törzszászlós Baracs közösségéért
- Gárdonyi rendőrnő kismamát mentett a lakástűznél
- Csatlakozz a katonai rendészekhez!
- Merena hadnagy nem tétovázott
- „Titkos szavak, rejtélyes számok – Fejezetek a magyar katonai haditudósítás és felderítés világából”
- Megalakult a polgárőrség Drogmegelőzési Kabinete
2025. június 19.
Ismét éjszakai razzia a belvárosban
2025. június 19.
Ismét országos horgászverseny Nógrád vármegyében
2025. június 19.
Holland védelempolitikai igazgató hazánkban
2025. június 18.
Fókuszban az Égi rókák
2025. június 18.
Drogprevenció szünet nélkül
2025. június 18.