Lezárult az önkéntesek alapkiképzése
- Honvédség, Önkéntes tartalékos
- 2024. november 23.
- 0
Véget ért a „Szeretem, megvédem!” toborzókampány keretében szeptemberben, Hajdúhadházára bevonult honvédek Katonai Alapkiképzési Programja.
A kiképzés utolsó napján lövésektől és robbanásoktól volt hangos a Vay Ádám Kiképzőbázis Gyakorló- és lőtér, ahol 58 tartalékos katona adott számot az elmúlt hetekben elsajátított fegyverkezelési ismereteiről és lőkészségéről.
A szeptemberben indult Katonai Alapkiképzési Program kéthetes alapozó, fizikai felkészülési időszakkal kezdődött, ahol javarészt testnevelés foglalkozások keretében javították a bevonultak erőnlétét. Az öthetes alapkiképzés, majd az eskütétel után kezdődött meg a lövész alapozó felkészítés.
Az utolsó két hét során harcászati, túlélési alapismereteket, pisztoly fegyverkezelési technikákat sajátítottak el a katonák. A záró megmérettetés során fegyverváltással történő éleslövészeten és kézigránátdobbáson bizonyították tudásukat.
„Mint minden alapkiképzés kezdetén, most is először civileket láttunk, amikor bevonultak hozzánk. A tizedik hét végére úgy gondolom, hogy az állomány kellőképpen motivált és felkészült arra, hogy szerződéses vagy tartalékos katonaként folytassa a haza szolgálatát” – emelte ki Bartha Ádám Tibor hadnagy, az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred vitéz Farkas Gyula 5. Területvédelmi Zászlóalj Kiképző Század századparancsnoka.
2026. március 16.
Huszárfelvonulás és családi nap a Ludovikán
2026. március 16.
Biztonságban hazaérkeztek az iraki Erbílben szolgáló magyar katonák
2026. március 16.
Honvédfutás a nemzeti ünnep jegyében: több mint 1600 nevező állt rajthoz
2026. március 15.
Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
2026. március 15.
Zsaru és a kutyája: A csoda határán
2026. március 15.