Élő történelem: várlátogatás az országban
- Honvédség, Önkéntes tartalékos
- 2024. november 24.
- 3
- 0

Hol lehet jobban megismerni történelmünket, mint a múlt falai között? – hangzott el a költői kérdés november 19-én, amikor végzős kadétok ellátogattak a siklósi és a szigetvári várba.
Egyetemi felvételi előtt álló formaruhás diákok „civil” osztálytársaikkal együtt vettek részt az érettségi tételek tematikájához kötött hadtörténeti foglalkozásokon.
Pákozd, Gyula, Eger, Komárom és Mohács után Siklósra, majd Szigetvárra látogattak középiskolás diákok a Honvédő Hőseink Nyomdokain Programsorozat zárásaként. A hét állomásból álló sorozat interaktív tárlatvezetéseken, például az egykori csaták, korabeli fegyverek és várbörtönök bemutatóján, vívófoglalkozásokon vagy régi ruhák készítésén keresztül igyekszik a tankönyveknél szemléletesebben megidézni egy korszakot.
„Nagy boldogság nekünk, hogy három napon keresztül vendégül láthatjuk a helyi tanulókat, akik testközelből ismerik meg a környék múltját. Színes hátteret igyekszünk nyújtani Siklóson és a Szigeti veszedelem helyszínén, Szigetváron is a közelgő történelem, magyar és honvédelem vizsgákhoz” – fogalmazott Káté Róbert alezredes. Az MH Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred ezredparancsnok-helyettese a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 140 diákját kísérte a helyszínre.
Szigetvárra nem először utaztak a táncsicsos kadétok, a város honvédelmi sportközpontjában rendszeres erőnléti és ügyességi edzéseket tartanak a gimnazista korosztálynak. „Mindannyiunk egyik kedvenc elfoglaltsága a szigetvári lövészet, de általában szívesen veszünk részt honvédelem óra keretében alaki foglalkozásokon vagy hadtörténeti kiállításokon is” – árulta el a 11. osztályos Balla Bálint.
„Mivel a történelem a kedvenc tantárgyam, nagyon izgalmasnak találtam a mai bemutatót. Jó volt látni, hogyan öltözködtek és gondolkodtak, milyen fegyvereket használtak a korabeli várvédő magyarok” – mondta a 9. osztályos Tormási Vanda. Osztálytársát, Orsós Csongort inkább az irodalmi kitekintés érdekelte: „Örülök, hogy terepasztalon is bemutatták a Szigeti veszedelem történéseit. Érdekesnek találom Zrínyi Miklós személyét.”
2025. május 16.
Aki nemcsak ismeri a törvényt, hanem a közösséget is védi
2025. május 16.
Rendészeti technikus tanulók mérték össze tudásukat
2025. május 15.
Közös éleslövészeten a magyar-amerikai katonák
2025. május 15.
Új vezető a Vármegyei Rendőr-főkapitányság élén
2025. május 15.