Újabb emberek a vason
Közel hetven katona tett ünnepélyes katonai esküt Győrben, a Pálffy Miklós laktanyában. Az „Embert a vasra!” toborzókampány harmadik ütemében bevonult újoncok az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél és az MH Klapka György 1. Páncélosdandárnál fogják megkezdeni szolgálatukat.
Huber Tamás ezredes, a győri ezred parancsnoka ünnepi beszédében kiemelte, hogy a honvédség az elmúlt években jelentős fejlesztéseken ment keresztül, a korszerű haditechnikai eszközök azonban önmagukban nem elegendők a sikerhez. „A hadsereg igazi erejét az ember adja. Az emberi tudás, a fegyelem, a felelősségvállalás. Önök teljesítették az alapkiképzést, és ezzel bebizonyították, hogy készen állnak a Magyar Honvédség katonájaként szolgálni” – hangsúlyozta, majd köszönetet mondott a meghívott hozzátartozóknak. „A család a katonai szolgálatban is fontos támasz” – fogalmazott.
Az eskütételt követően a katonák egyházi áldásban részesültek. Szabó János őrnagy, tábori lelkész szerint az eskü szövegének zárómondata – „Isten engem úgy segéljen!” – azt fejezi ki, hogy az ember csak olyan mértékben várhat segítséget, amilyen hűséggel vállalásait teljesíti. A lelkész szerint a fogadalom erősíti a hivatástudatot, megváltoztatja a világról alkotott perspektívát, és megerősíti a belső motivációt.
A felesküdött újoncok rövid pihenőt követően csatlakoznak kijelölt alakulataikhoz, ahol megkezdik szakkiképzésüket. Baráth Bence főhadnagy, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred kiképzője századparancsnokként vett részt az állomány kiképzésében. „A legtöbben a győri NASAMS Légvédelmi Rakétaosztálynál fognak szolgálni az új légvédelmi rendszerek működését biztosítva, illetve az MH Klapka György 1. Páncélosdandár tatai és kaposvári helyőrségében, leginkább PzH 2000 önjáró löveggel kapcsolatos beosztásokban” – mondta el a századparancsnok, rámutatva, hogy az „Embert a vasra!” kampány célja az, hogy a Magyar Honvédség korszerű haditechnikai eszközei mellé jól képzett, elhivatott katonák álljanak szolgálatba.
Forrás: honvedelem.hu
2026. június 7.
Újabb emberek a vason
2026. június 6.
Felderítés, akadályleküzdés, tüzelőállás-kiépítés
2026. június 5.
Szimat, taktika, együttműködés
2026. június 5.
Dobogós lett a csehországi versenyen a KR Police Medic csapata
2026. június 4.
Csúcstechnika a levegőben
2026. június 4.