Csúcstechnológiával ismerkedtek a jövő helyszínelői

Megosztás:
Forrás: police.hu

Mik azok a legmodernebb technológiák, amelyekkel a nyomokat rögzítik a bűnügyi technikusok? Erről tudhattak meg többet az érdeklődők a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) bűnügyi technikusi képzésén Dunakeszin.

Tömött osztályterem, közel húsz tudásra szomjas elme és egy csapat elszánt oktató a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Központi Technikai Osztályáról. Így indult a ROKK bűnügyi technikusi képzése Dunakeszin. A résztvevők közelebbről is megismerhették az összes rendelkezésre álló eszközt, ami hatalmas segítséget nyújt majd nekik a terepen végzendő munkájuk során. A talajmonitortól kezdve a gázmonitoron át egészen a DNS-vizsgáló szerkezetekig mindent bemutattak, igaz, néhány eszközt csak képen láthattak, mert a KR NNI munkatársai az előadás pillanatában is éles bevetésen használták azokat.

A sokat látott oktatók minden műszerről megosztották tapasztalataikat a hallgatósággal, tanulságos történeteikkel nemcsak érdekesebbé, de sokkal befogadhatóbbá is téve a vizsgaanyagot. A képzés végén ugyanis kétnapos vizsga vár a tanulókra, melynek első napján egy írásbeli feladatsor kitöltésével, a másodikon pedig gyakorlati feladatok teljesítésével adhatnak számot tudásukról. Ennek a képzésnek az elvégzésére legközelebb 2027 tavaszán nyílik lehetőség az érdeklődők számára.

Forrás: police.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük