Három vármegye ifjú polgárőrei tettek fogadalmat a siklósi várban
- Polgárőrség
- 2025. április 9.
- 104
- 0

Baranya, Somogy és Tolna fiatal polgárőrei tettek fogadalmat a siklósi várban. Összesen hetven gyermek és tíz felnőtt adta szavát, hogy elkötelezetten szolgálja közösségét a polgárőrség színeiben. A rendezvényen elismerések is gazdára találtak, emellett Siklós alpolgármestere szalagot kötött Baranya Vármegye Polgárőr Szövetségének csapatzászlajára.
A Siklósi Polgárőr Egyesület életében az ifjú polgárőrök fogadalomtétele hagyományosan ünnepi alkalom. Nem volt ez most sem másképpen, a rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel a társszervek vezetői, képviselői. Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnökének képviseletében Bán Gábor, az OPSZ Ifjúsági Tagozatának elnöke vett részt az ünnepségen. Elsősorban a fogadalmat tévők felé tolmácsolta a szövetség elnökének nagyrabecsülését, majd köszöntőjében emlékeztetett arra: 2025-öt a gyermek- és ifjúságvédelem évének nyilvánította az OPSZ elnöksége, tehát egy sor program a fiatalokról szól. Beszélt arról is, hogy a polgárőrök ott vannak a középiskolákban, tagjaik között ifjú polgárőröket is tudhatnak. Az Egy iskola – egy polgárőr programmal már az általános iskolákban is jelen vannak, sőt, az Apró polgárőr programnak köszönhetően már az óvodásokat is elérik.
„Foglalkozunk a fiatalokkal, hiszen ti vagytok a jövő!” – fogalmazott a tagozati elnök.
Az ünnepségen az Apró polgárőr programban részt vevő három óvoda átvette az erről szóló tanúsítványt Katona Csaba siklósi alpolgármestertől és Kirchner Tibortól, a Baranya Vármegyei Polgárőr Szövetség alelnökétől. A három intézményben összesen tizennégy óvodai csoport csatlakozott a programhoz, a legkisebbek játékos formában találkozhatnak a polgárőrség világával, ami fontos lépés lehet a közösségi nevelés és az állampolgári felelősségérzet kialakításában.
A siklósi várban tartott rendezvényen ezt követően Baranya, Somogy és Tolna vármegye hetven ifjú és tíz felnőtt polgárőre tett ünnepélyes fogadalmat. Mindezek után Hirdi Attila, Siklós alpolgármestere szalagot kötött Baranya Vármegye Polgárőr Szövetségének csapatzászlajára. Mint a rendezvényen Riegl Gábor polgármester fogalmazott, a polgárőrök akkor is szolgálják az állampolgárokat, amikor azok nem is látják, járőröznek éjszaka, amikor más már alszik, és míg a többiek egy-egy rendezvényen kikapcsolódnak, a polgárőrök arra vigyáznak, hogy semmi ne zavarja meg a szórakozásukat.
Az ünnepségen elismerések is gazdára találtak, a három vármegye két-két ifjú polgárőre az OPSZ elnökének dicséretében részesült, emellett itt adták át a Pintér Sándor belügyminiszter által a tavalyi dunai árvíz elleni védekezésben részt vevő polgárőrök számára adományozott Rendkívüli Helytállásért érdemjeleket is.
Az esemény zárásaként aláírás került a siklósi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálati Központ és a Siklósi Polgárőr Egyesület közötti együttműködési megállapodásra.
Forrás: OPSZ, Kirchner Tibor, bama.hu, GJ
Fotó: Simon Judit
- Elég különös módját választotta a tűzoltásnak egy magyar polgárőr
- Életet mentett egy szabadnapos rendőr bevásárlás közben
- Elköszöntek mosonmagyaróvári rendőrkapitányság vezetőjétől
- A víz nem játék – hasznos tanácsok nyárra
- A huszárhagyományok tovább élnek a XXI. századi haderőben
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf: védelmi innovációval építjük tovább a jövő haderejét!
2025. július 12.
2020-ban kezdték meg működésüket az iskolaőrök országszerte
2025. július 12.
A logisztika a hadsereg működésének alapja
2025. július 11.
Vizsgáztak a leendő rajparancsnokok
2025. július 11.
Második alkalommal szervezték meg a Taktikai Lövész Csapatversenyt
2025. július 11.