Az Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság létrejötte mérföldkő a Magyar Honvédség fejlesztésében
Fontos lépésnek, mérföldkőnek nevezte a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság (MH ÖMP) létrejöttét a honvédség fejlesztésében Vargha Tamás, a szaktárca parlamenti államtitkára Székesfehérváron, a parancsnokság ünnepi alakuló állománygyűlésén.
Vargha Tamás 2010-re visszatekintve azt mondta: átvéve a kormányzás felelősségét, „anyagi és morális válságban lévő Magyar Honvédséget” örököltek. Elődeik a honvédség vagyonát elherdálták, létszámát csökkentették, és nem becsülték meg az állomány tagjait – fűzte hozzá.
Az államtitkár kiemelte: a nemzeti oldal ezzel szemben felismerte, hogy Magyarország békéjének és a magyar emberek biztonságának első számú garanciája egy jól és hatékonyan működő Magyar Honvédség. Ezért a haderő átfogó, mindenre kiterjedő fejlesztését indították el.
Hozzátette:
céljuk egy olyan ütőképes, modern, 21. századi high-tech haderő építése, amellyel „senki nem akarja összemérni az erejét”.
Vargha Tamás elmondta, hogy a haderőfejlesztés egyik fontos eleme egy nagyarányú fegyver- és haditechnikai eszközbeszerzés volt. A legmodernebb fegyverrendszerek rendszerbe állításával a Magyar Honvédség technikai színvonala régiós összehasonlításban is figyelemre méltó.
A fejlesztés másik nagy elemeként említette a jól képzett, jól kiképzett, a modern felszereléseket hatékonyan használni tudó, a hazájukat szerető, az ország békéje, biztonsága és szabadsága iránt elkötelezett katonák biztosítását, hozzátéve: ezért hirdettek nagyszabású toborzási kampányokat, ezért alakították át a tartalékos szolgálat rendszerét, és indítottak magas színvonalú, a katonák számára valós és gyakorlatias tudást biztosító kiképzéseket.
Az államtitkár szintén fontosnak nevezte a szükséges strukturális és jogi háttér biztosítását, jelezve, ezért alakították át a Magyar Honvédség vezetési és irányítási rendszerét, különítették el a stratégiai és a műveleti szintű feladatokat, vagyis hozták létre az Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokságot.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke azt mondta: „alkalmazkodás és alkalmazhatóság – ez a két fogalom, ami szükségessé tette, hogy ezt az új parancsnokságot megalakítsuk”.
Megjegyezte, hogy a honvédség a folyamatosan változó, mostanában egyre romló biztonsági környezetre a szervezeti struktúra változtatásával reagált.
Megemlítette, az orosz-ukrán háborút figyelve világosan látszik, hogy a stratégiai és harcászati szint között nincs hadműveleti szint.
Közölte, a Magyar Honvédség ezt nem engedheti meg magának, ezért az a döntés született, hogy a szárazföldi erők, a légierő és a műveletirányító központ összevonásával egy olyan hadosztályszintű parancsnokságot hoznak létre, amely felelős a csapatok kiképzéséért, felkészítéséért, doktrínáinak megalkotásáért és azok alkalmazásáért.
Böröndi Gábor közölte, hogy a január elsejével létrejött új szervezetben „mindenki a saját szintjén fog mozogni”.
Jelezte, hogy a vezérkar mint a politika legfőbb katonai tanácsadója átfordítja a politikai intézkedéseket katonai szaknyelvre, a katonai igényeket pedig átfordítja a politika érthető nyelvére. Eközben az új parancsnokság a kiképzésért, a felkészítésért, az alkalmazhatóságért és a bevethetőségért felel, harcászati szinten pedig a csapatok kiképzése és felkészítése zajlik majd.
Antal László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnoka kiemelte, hogy az új parancsnokságot teljes odaadással, elhivatottsággal és elszántsággal fogja vezetni.
Rámutatott arra, hogy a műveleti parancsnokság megalakulása nemcsak egy szervezeti változás, hanem elengedhetetlen, a modern hadviselés és a biztonságpolitikai helyzet kihívásaira adott válasz is.
A parancsnok szerint ezzel a lépéssel egy olyan „új zászlóshajót” hoztak létre, amely képes hatékonyan koordinálni a szárazföldi és a légi erőket, valamint a magyar honvédség missziós tevékenységét egyaránt.
Reményei szerint gyorsabb és hatékonyabb lesz a döntéshozatal, a különböző hadelemek szorosabb együttműködése révén pedig képesek lesznek azonnal reagálni a felmerülő kihívásokra és veszélyekre.
- Elfogás és emberség
- Bűnös örökösök
- Féregirtót is tartalmazó kokaint adtak el a horgászoknak Budapesten
- Csalássorozathoz köthető pénzmosó hálózatot számolt fel a BRFK
- Több mint két és fél évszázad öröksége: értéktárba kerültek a 39-esek
- „Minden tekintetben sikeres évet zárt a polgárőrség” – fogalmazott dr. Túrós András, az OPSZ elnöke
2025. december 27.
Minden téren felkészülve a missziós szolgálatra
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Két jótékonysági kezdeményezésben is részt vettek
2025. december 23.