Rajz, ami lefegyverez
Bacsa Gergely főtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség Objektumvédelmi Főosztályának I. Őrségi Osztályán, a Belügyminisztérium Őrségi Alosztályán szolgáló technikus, rangos nemzetközi elismerésben részesült: a horvátországi Solinban megrendezett 20th International Cartoon Festival fődíját vehette át szeptember 25-én.
A főtörzsőrmester három karikatúrát nevezett a versenyre, ezek közül az egyik nyerte el a zsűri tetszését. A díjazott rajz egy háborús témát jelenít meg: egy kisgyerek takaróval próbál „eltüntetni” egy tankot – mintha a gyermeki képzelet képes lenne megszüntetni a félelmet és a valóságot.
– Gyermeki illúzió az, hogy ha letakarjuk, akkor nincs is – mondja Bacsa Gergely, akit a háborúk kapcsán leginkább a gyermekek helyzete érint meg. – Hosszú ideje készítek háborús és társadalmi témájú karikatúrákat, mert hiszek abban, hogy ezek képesek gondolkodásra késztetni. Amint eszembe jut egy ötlet, azonnal lerajzolom, hogy később egy pályázathoz elővehessen. Néha a legegyszerűbb rajz is hatásos, ha erős az ötlet – bár a kidolgozottságot is értékelik.
Bacsa Gergely 1999 óta rajzol, eleinte humoros lapoknak – többek között a Mórickának és a Pistikének –, két évig pedig a Füles emblémáját is ő készítette. Pályája során Aranyceruza Vándordíjat is kapott.
– Régen ceruzával skicceltem, filccel emeltem ki a vonalakat, majd beszkennelve digitálisan színeztem – meséli. – Az utóbbi években viszont teljesen visszatértem a kézi technikához: pasztellceruzával, krétával és festékkel dolgozom. Az olaj és az akril nem vált be, a pasztellben találtam meg azt, ami hozzám illik.
Műveit ma már főként nemzetközi versenyekre küldi Thaiföldtől Kolumbiáig. Rajzokat nem nagyon ad el, és a régi rejtvénylapos megbízások is megszűntek.
– Régebben a poén köré rajzoltam figurákat és szöveget, aztán valaki ezekből készített keresztrejtvényt – ma már ez nincs – mondja. – De én rajzolni akarok, ezért inkább a fesztiválokra koncentrálok.
Csak idén körülbelül 40 pályázatra nevezett, amelyekkel eddig három helyezést ért el. Tavaly hat nemzetközi díjat nyert, jelenleg összesen 22 elismeréssel rendelkezik. A solini fesztiválon a világ számos ismert karikaturistája vesz részt.
– Hatalmas megtiszteltetés volt átvenni a díjat – mondja. – A fődíj egy női fejet ábrázoló szobormásolat, amelynek eredetije a zágrábi múzeumban található. A díjátadó és az azt követő programok felejthetetlen élményt jelentettek.
Nem ez volt az első horvátországi sikere: tavaly Oscorban az első helyet hozta el a tengerek műanyagszennyezése témában. Rajzai gyakran foglalkoznak környezeti és társadalmi kérdésekkel, de humoros alkotások is szerepelnek a munkái között – például a romániai „smile” témájú pályázatra készült műve.
Amikor nagyobb versenyeken az első száz közé jut, általában bekérik az eredeti rajzot is.
– Néha nehéz megválni tőlük – mondja mosolyogva. – Egy-egy karikatúrán általában 8–9 órát dolgozom, ritkán van szükségem másnapi javításra.
Egy másik idei nemzetközi megmérettetésen (Golden Hat) mintegy 2500 pályamű közül választották a legjobb tíz közé.
Forrás: police.hu – Rádi Mónika
Fotó: Fülöp Máté
2026. április 20.
Regionális ifjúpolgárőr-találkozót tartottak Nagykállóban
2026. április 19.
Ilyesmi még nem történt vele
2026. április 18.
Magyar kadétsikerek
2026. április 17.
Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse
2026. április 16.
A határ a csillagos ég!
2026. április 16.






