Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
Még a vécében is marihuánát találtak. A feketepiacról kivont kábítószer értéke meghaladhatja a százmillió forintot.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytat eljárást három férfi és egy nő ellen, akik a gyanú szerint szervezetten értékesítettek különféle drogokat a fővárosban. A feltételezett dílereket a II. kerületi nyomozók a BRFK Vagyonvédelmi Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály közreműködésével október 10-én fogták el. Lakásaikon csaknem tíz kilogramm marihuánát, több mint négy kg kábítószergyanús, fehér port, majdnem kétkilónyi tablettát, droggyanús pasztákat, folyadékokat, továbbá 26 millió forintot, egyéb valutákat, telefonokat, laptopokat foglaltak le. A rendőrök a dílerek vevőköréből két fogyasztót is elfogtak, nekik kábítószer birtoklása miatt kell felelniük. Az előzetes szakvélemény szerint a lefoglalt anyagok között marihuána, kokain, amfetamin is van, azokat tovább vizsgálják. Az előzetes becslések alapján a kábítószerek feketepiaci összértéke meghaladhatja a százmillió forintot.
A II. kerületi nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki a 32 éves S. D.-t, a 36 éves T. GY.-t, a 36 éves CS. M.-et, valamint a 23 éves K. Virágot, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt.
Forrás: police.hu
- Droghálózatot számoltak fel a Békés vármegyei rendőrök Orosházán
- Óriási bejelentést tett a Honvédség: már két olyan repülője van hazánknak, amivel csak a legmodernebb hadseregek rendelkeznek
- Mesterlövész versenyen álltak helyt a vásárhelyi katonák
- Vészhelyzetre felkészülten
- A magyar katonák iraki missziójáról döntött a kormány
- A járőrkutyává válás útján
2025. november 17.
Példamutató zalaegerszegi iskolaőr
2025. november 17.
Cseh győzelemmel zárult a Szent Márton Felderítőverseny
2025. november 17.
Országos razzia a közutakon
2025. november 16.
Kutya szerencse
2025. november 16.