Szupkai Gábor bejegyzései

2025. március 20.

Újabb három kuvasz segíti a polgárőrség munkáját

Immár nyolcadik alkalommal állnak kuvaszok az Agrárminisztérium támogatásának köszönhetően a Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) szolgálatába.

2025. március 19.

Embert a vasra!

Csatlakozz hozzánk - kiemelt illetménnyel várunk a legmodernebb haditechnikára a legkülönbözőbb beosztásokra, helyőrségekbe! Székesfehérvár: Gidrán harcjármű kezelők, gépkocsivezetők, infokommunikációs szakemberek! Győr: légvédelmi radarkezelők és operátorok! Budapest: díszelgő-lövészek, katonai rendészek, gépjárművezetők! Jelentkezz most! Irány a Sereg!

2025. március 19.

A Magyar Honvédség is segít

„Szörnyű tragédia érte Észak-Macedóniát, ahol vasárnapra virradóra egy szórakozóhelyen történt robbanásban ötvenkilenc fiatal életét vesztette, legalább százötvenen pedig megsérültek” – fogalmazott közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

2025. március 18.

Négy katonai alegységhez várják az elhivatott érdeklődőket

Hazaszerető, motivált fiatalokat várnak a Magyar Honvédségbe: az érdeklődők különböző beosztásokba jelentkezhetnek győri, székesfehérvári és budapesti helyőrségek alakulataihoz.

2025. március 18.

II. Lajos végzete a Fokozott hanghatásban

Az 1526 augusztusában lezajlott mohácsi csata után csaknem két hónappal egy lovascsapat indult az összecsapás...

2025. március 18.

Az erőd trónusán – könyvbemutató Zsámbékon

Március 8-án különleges eseménynek adott otthont a Zsámbéki Művelődési Ház. A HM Zrínyi Nonprofit Kft. – Zrínyi Kiadó, Zsámbék Város Önkormányzata és a Zsámbék Rakétabázis Hadi Kulturális Központ Egyesület közös szervezésében mutatták be Tamás Károly Tamás (Visszatérő Veterán): Az erőd trónusán, Egykori sorkatona emlékei és utazása a múlt romjai között című kötetét. A könyv iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a művelődési ház nagyterme teljesen megtelt.

2025. március 17.

Terepen a lövészek

Bevetették magukat a lesállásba az MH Klapka György 1. Páncélosdandár 2. Lövészzászlóalj katonái a Zaranyi erdőben.

2025. március 17.

Bővült a katasztrófavédelem tábornoki kara

Nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-as forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnök a belügyminiszter előterjesztésére kinevezte tűzoltó dandártábornokká Takács Ottó Alajos tűzoltó ezredest, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját.

2025. március 16.

Köztársasági elnöki elismerések a nemzeti ünnep alkalmából

A legkiválóbb polgárőrök is elismeréseket vehettek a nemzeti ünnepen.

2025. március 16.

Elismerések a nemzeti ünnep alkalmából

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc előtt tisztelgő ünnepségen a legkiválóbbak munkáját is elismerték. Délelőtt a...