Felvezetéssel áldott állapotban
Immár öt nő hálája övezi Kovács Márk zászlóst, a Gödöllői Autópálya-alosztály helyszínelőjét, amiért nem sztrádadugóban araszoló autóban kellett gyereket szülnie. Néhány esetnél kilengett a stresszmutatója, a legutóbbi felvezetésnél pedig maga is azt tette, amit korábban két apuka csinált vele. Már drámai életmentésben is számíthattak rá.
„Biztos úr, kérem, segítsen! Vajúdik a feleségem, és félek, nem érek be vele időben.”
– Tizenkilencedik éve szolgálok az alosztályon, és bár négy váltásban vagyunk a kollegákkal, 99 százalékban az én szolgálatom alatt kérnek felvezetést a vajúdó kismamával szülőszobára igyekvő apukák, jellemzően a csúcsidő vagy sávlezárás miatt araszoló forgalomban. Eddig öt ilyen felvezetést számoltam; kicsit összefolynak, mert voltak köztük hasonló esetek – magyarázta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály Forgalomfelügyeleti Osztály Gödöllői Autópálya-alosztály helyszínelő és balesetvizsgálója, arra utalva, hogy kétszer spontán kért tőle segítséget a volánnál ülő apa. – Az első ilyen esetnél idegenrendészeti ellenőrzést támogattunk az M1-esen. Mivel civiltől nem várható el olyan vezetéstechnikai rutin, ami a megkülönböztető jelzés melletti sietségnél a kocsioszlopok közötti oldaltávolság megtartásához és a piros lámpás kereszteződéseken az áthaladáshoz kell, a társam átvette a volánt, de így sem volt egyszerű menet, mert civil szolgálati járművel voltunk. A másodiknál Mogyoród közelében biztosítottunk az M3-ason a kollegámmal, aki ott is átvette a kormányt. Azt sem felejtem, amikor szolgálat végén jött a küldés, hogy vajúdó kismamával áll egy kocsi a dugóban Mogyoródnál, és most folyt el a magzatvize. Életemben nem vettem vissza olyan gyorsan az egyenruhát, mint akkor.
Kilenc végtelen perc
– Eddigi legdrámaibb és egyben legfelemelőbb intézkedésem a bagi kihajtónál volt 2023 decemberében. Kivezettem egy kamiont, és amíg a sofőr papírjait ellenőriztem, megállt mögötte egy sötétkék kombi, és kiszállt belőle egy kétségbeesetten rimánkodó, kisgyermeket a keze között tartó férfi. Megszólítottam, és azonnal mondta, miért olyan ideges: a hathetes fiúcska nem adott életjelet. Mivel a szolgálati autóban nincs gyerekbiztonsági rendszer, tájékoztattam a tevékenységirányítást, és hívtam a mentőszolgálat diszpécserét. Követtük az utasításait, felváltva lélegeztettük, masszíroztuk, és sikerrel jártunk. A gyerek a kilencedik percben felsírt. Munka közben még nem éreztem ilyen nagy megkönnyebbülést. Mire a mentőhelikopter leszállt, a pici stabil állapotban volt – idézte fel a zászlós, és hozzátette, már felvezetőként is előfordult vele, hogy akkor kértek tőle segítséget, amikor társ nélkül látott el szolgálatot. – Ami annyiban kihívás, hogy a megkülönböztető jelzés vijjogása közben egyszerre kell tartani a telefonos kapcsolatot a felvezetett jármű sofőrével, rádión pedig a mentőszolgálat diszpécserével.
A legutóbbi eset rendhagyón alakult.
– Április első reggelén szintén Mogyoród környéki, araszoló forgalomból hívta a 112-t egy férfi, és elmondta, nemcsak a magzatvíz folyt el, hanem már erős fájások is jelentkeztek az ikrekkel várandós párjánál. Hamar megtaláltam őket, menet közben pedig kiszúrtam, hogy fővárosi kollegák állnak a kocsisorban. Ezúttal én voltam a leszólító, ők pedig készséggel támogattak, hátulról biztosítottak. Már vártak minket a Honvédkórház mentős behajtójánál, és úgy egy órára rá az apuka felhívott. Boldogan újságolta, hogy Natali és Botond egészségesen jöttek a világra, és az anyuka is jól van. Úgy emlékszem, eddig minden apa jelentkezett, és köszönetet mondott, csak a feleségem szokott kedvesen zsörtölődni. Szerencsémre bocsánatos bűnnek tartja, hogy más nőkkel megyek szülni.
Az életmentésért az országos rendőrfőkapitány jutalomban részesítette Kovács Márk zászlóst, de abból a levélből is idéznénk, amit Natali és Botond apja írt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőségének. „Ezúton is szeretném megköszönni a magyar rendőrség közreműködését, hogy utat törtek nekünk, tiszta Cobra 11-érzés volt. Külön köszönet Kovács Márk zászlós úrnak és az útközben becsatlakozó kollegáknak, akik biztosították az odajutást.”
Forrás: police.hu
2026. május 3.
Felvezetéssel áldott állapotban
2026. május 2.
Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában
2026. május 1.
Nemzetközi megmérettetésre készülnek
2026. április 30.
Művészet az egyenruha mögött
2026. április 30.
Kék angyalok a lőtéren
2026. április 29.