Nemzetközi megmérettetésre készülnek

Megosztás:
Forrás: honvedelem.hu

A valóságot megközelítő helyzetekben mérték fel a Platinum Wolf 2026 nemzetközi gyakorlatra készülő tartalékos katonák jártasságát az önálló célfelderítésben, a kezdőelemek gyors meghatározásában és a pontos tüzelés végrehajtásában az MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalj kiképzői a dóci lőtéren.

A szerbiai gyakorlatra való felkészülés március elején kezdődött. A közel 50 tartalékos katona az utóbbi hetekben számtalan mozzanatot begyakorolt, hogy minden részlet a helyére kerüljön.

A hétvégi kiképzésnek az volt a célja, hogy kialakítsák a katonákban a bonyolultabb körülmények között, kötelékben végrehajtott harctevékenységekhez szükséges készségeket.

Ennek részeként gyakorolták fegyvereik alkalmazását váratlan helyzetekben, a parancsnok tűzvezetése mellett. Kiemelt figyelmet kapott a rajparancsnok irányító szerepe is, hiszen az alegységeknek harchelyzetben gyorsan, fegyelmezetten és célszerűen kell megoldaniuk a felmerülő feladatokat, mérlegelve a célok leküzdésének és a rendelkezésre álló lőszer felhasználásának módozatait.

A kiképzés során a rajparancsnokok jártasságot szereztek a raj tüzének megszervezésében és vezetésében, a katonák pedig tovább erősítették a harcfeladatok végrehajtása közben szükséges együttműködés képességét. A felkészítés egyúttal megfelelő alapot teremtett ahhoz, hogy az állomány a fegyvernemi követelményeknek megfelelően hajtsa végre a kötelék-lőgyakorlatokat.

Májustól a felkészülés új szintre lép, hiszen a szakasz szintű feladatok kerülnek előtérbe, megkezdődik a rajok összekovácsolása.

Forrás: honvedelem.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük