Zrínyi Miklós még ma is példaként áll a fiatalok előtt
„Nemes feladatra vállalkoznak a jelenlévők, amikor vigyázzák Zrínyi szellemiségét, oktatják a leendő vezetőket” – hangsúlyozta dr. Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) ünnepi kari napján.
Az ünnepi állománygyűlésen az egyetem rektora értékelte a kar stratégiai törekvéseit és az elmúlt időszak eredményeit. – A kar mindig is világos stratégiai célokat követett: olyan katonai felsőoktatási modell megvalósítására törekszik, amely minőségi, gyakorlatközpontú, és nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét. Ez a cél nem maradt elméleti ambíció, hanem kézzelfogható eredményekben öltött testet – fogalmazott dr. Deli Gergely, emlékeztetve arra, hogy a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar az egyetem egyik meghatározó intézménye, amely stabil értékrendre építve, ugyanakkor folyamatos megújulásra képesen végzi küldetését. „A kar tevékenysége egyszerre szolgálja a Magyar Honvédség szakmai utánpótlását, a hadtudomány művelését, valamint a nemzetközi katonai felsőoktatási térben való aktív jelenlétet” – jelentette ki.
A rektor beszédében külön kitért a közelmúlt jelentős gyakorlataira, így az Adaptive Hussars 2025, valamint a Frozen Stars 2026 kiképzésekre. Kiemelte: ezek nagy előrelépést jelentettek mind az egyetem, mind a Magyar Honvédség számára, hiszen a sikereket az oktatókkal karöltve, közös munkával érték el.
A kar napjához és Zrínyi Miklóshoz kapcsolódó történelmi esemény hátterét, az eszéki híd 1664. február 1-jei felégetését már dr. Négyesi Lajos ezredes, az NKE HHK docense, hadtörténész idézte fel. Köszöntőjében arra kérte a jelenlévőket, hogy emlékezzenek meg Zrínyi Miklósról, a csodálatos stratégáról, akinek életműve és példája még a XXI. században is iránytűként szolgálhat a honvéd tisztjelöltek számára.
A költő és hadvezér szobránál koszorút helyezett el dr. Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora; dr. Lippai Péter dandártábornok, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja; dr. Padányi József nyugállományú vezérőrnagy, a Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője; Réz Levente ezredes, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnoka és Midáner Attila alezredes, a MH Ludovika Zászlóalj parancsnokhelyettese.
A megemlékezésen Zrínyi Miklós emlékét ápoló városok és szervezetek is képviseltették magukat. Koszorút helyeztek el Szigetvár, Őrtilos, Zákányfalu, Murakeresztúr, Molnári és Belezna, valamint a határon túli Vidovec, Donja Dubrava, Goričan, Kotoriba és Zrin önkormányzatainak delegációi.
Tiszteletadásukkal adóztak továbbá a társ- és partnerintézmények vezetői is: koszorúzott Fekete András alezredes, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola igazgatója, valamint a Csáktornyai Zrínyi Gárda, a Zrínyi Kadétok Hagyományőrző Egyesület és a Zrínyi Miklós Rend vezető tisztségviselői.
Forrás: honvedelem.hu
- Új rendőrségi útmutató segíti az állatkínzás és a természetkárosítás felderítését
- Mindenszentek és halottak napja: a mécsesek miatt is fokozottan figyelni kell a tűzbiztonságra
- A hála lángja: a hősi halottak emlékét is őrizzük
- Több mint 700 fiatal futott az 1956-os hősök tiszteletére
- 35 éves a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete: ünnepi jubileum a Stefánia Palotában
- Tisztelet a múlt hőseinek
2026. november 4.
Hat kölyökkutyát mentettek ki egy betoncsőből a csurgói tűzoltók
2026. november 4.
Vegytiszta érdeklődés
2026. november 3.
Több mint 50 kilogramm marihuánát foglaltak le egy budapesti férfitól
2026. november 3.
Folytatódott az Üllői úti mentesítés
2026. november 2.