Vegytiszta érdeklődés

Megosztás:
Forrás: honvedelem.hu

Különleges feladatok, speciális technikai eszközök, laboratóriumi vizsgálatok és katasztrófavédelmi bevetések – a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium kadétjai ezúttal az MH 102. Görgei Artúr Vegyivédelmi Ezred mindennapjaival és eszközeivel ismerkedhettek meg. A látogatás során képet kaptak arról, milyen lehetőségeket kínál ez a szakterület azoknak, akik katonai hivatásukban tudományos kihívásokat is keresnek.

Hogyan dolgoznak a katonák, ha vegyi-, biológiai- vagy sugárzó anyagok jelentette veszélyt kell elhárítani? Milyen eszközökkel derítik fel a szennyeződéseket, és hogyan zajlik egy mentesítési feladat? A diákoknak Bolváry Balázs törzszászlós, az alakulat megbízott vezénylőzászlósa mutatta be az ezred tevékenységét. „A kadétlátogatások egyik célja a pályaorientáció. Bár nem mindenkit ragad meg a vegyivédelmi szakterület, mindig akadnak ide vágyó diákok. Három fő úton lehet bekerülni: szerződéses legénységi katonaként, altisztként az MH Altiszti Akadémián keresztül, illetve tisztként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzését követően” – monda el a törzszászlós. A vegyészeti vagy természettudományos előképzettség nem minden beosztás esetében elvárás. A szükséges alapvető szakmai ismereteket az alakulatnál is el lehet sajátítani, a tudományos fejlődésben a határ pedig a csillagos ég. „A mentesítés, a felderítés, az ezek végrehajtásához szükséges eljárások és a technikai eszközök használata mind olyan terület, amelyre itt megtanítjuk a katonákat. Vannak azonban olyan speciális feladatok is, elsősorban a vegyi, biológiai és radiológiai laboratóriumokban, amelyekhez már komolyabb szakmai előképzettség szükséges. Erre építünk rá további hazai és nemzetközi gyakorlatokkal” – fogalmazott Bolváry Balázs törzszászlós.

Az alakulat katasztrófahelyezetek kezelésében vállal fontos szerepet

A koronavírus-járvány idején részt vettek szociális intézmények mentesítésében. 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa kapcsán Devecser és Kolontár térségében végeztek mentesítési munkálatokat. A készenléti feladatok közt az ipari és nukleáris veszélyhelyzetek kezelése is jelen van. A környező országok atomerőművei, illetve vegyipari létesítményei kapcsán határokon átnyúló katasztrófák lehetőségével is számolni kell. A törzszászlós arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a vegyi és biológiai fegyverek alkalmazását nemzetközi egyezmények tiltják, a veszély nem szűnt meg. A vegyivédelmi szakterület izgalmas alternatíva azoknak, akik nagy felelősséggel járó területen szeretnének szolgálni.

Forrás: honvedelem.hu

A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium harmadéves tanulója, Lukács Kristóf elmondta, hogy elsősorban hazaszeretetből és a kihívások keresése miatt választotta a katonai középiskolát. A tanulmányai befejezése után a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szeretne továbbtanulni, a felderítés érdekli. „Gyakran megyünk ilyen látogatásokra, és szerintem nagyon hasznosak, mert betekintést nyerünk abba, hogyan is működnek ezek az alakulatok. Így könnyebb lesz majd dönteni, hogy merre szeretnénk továbbmenni” – mondta. Egy másik tanuló, Szakácsi Márkó számára elsősorban a közösség jelentette a vonzerőt, amikor a katonai középiskola mellett döntött. A vegyivédelmi szakterületet különösen érdekesnek találja. „Mi inkább a harcoló alakulatokhoz vagyunk hozzászokva, ezért nekem izgalmas volt megismerni ezt a területet” – árulta el Márkó.

A kadétprogramok egyik legnagyobb értéke, hogy a fiatalok megismerhetik a honvédség sokszínűségét. A különböző alakulatoknál tett látogatások segítenek abban, hogy a diákok személyes tapasztalataik alapján dönthessenek jövőjükről.

Forrás: honvedelem.hu

Forrás: honvedelem.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük