Új autókat kaptak a miskolci polgárőrök
- Polgárőrség
- 2025. április 30.
- 0
Hat új személygépjárművel bővült a miskolci polgárőrök gépjárműflottája. Az eszközbeszerzés a remények szerint növelheti a polgárőrök munkájának hatékonyságát, így Miskolc közbiztonságát is.
Az autókat április 23-án ünnepélyes keretek között adták át a városháza előtt. A rendezvényen Miskolc polgármestere felidézte: még tavaly tavasszal tett ígéretet a város polgárőreinek, hogy városvezetőként támogatni fogja a munkájukat. Tóth-Szántai József rámutatott: a hét miskolci polgárőrség éves szinten ötmillió forintból gazdálkodik, „szabadidejüket feláldozva tesznek a miskolciak közbiztonságáért”.
Hollósy András alpolgármester ismertetőjéből kiderült: a huszonnégy és félmillió forintos összértékben átadott négy Suzuki Vitara és két Suzuki S-Cross mellé hárommillió forint feletti értékben nyújtottak át ruhacsomagot is a polgárőröknek. Mint mondta: nagyon sok városi és civil rendezvényen vannak jelen a polgárőrök, ami azért lényeges, mert az önkormányzat a közbiztonság valamennyi szegmensét szeretné a városban javítani.
A slusszkulcsokat ünnepélyesen Sebestyén Csaba, a Miskolc–Tapolcai Polgárőr Egyesület elnöke vette át a Bűnmegelőzési Centrum Polgárőr Egyesület, a Görömbölyi Polgárőr Egyesület, a Miskolc-Diósgyőri Polgárőr Egyesület, a Miskolc Lyukóvölgy-Vasgyár Polgárőr Egyesület, valamint a Pingyom Polgárőr Egyesület nevében.
Forrás: minap.hu – Fotók: Osztie Tibor
- A dobogó tetején a különleges műveletiek
- Újabb emberek a vason
- Szimat, taktika, együttműködés
- Luxusautókat és százmilliós vagyont foglaltak le a gyógyszerhamisító bűnszervezettől
- Felderítés, akadályleküzdés, tüzelőállás-kiépítés
- Ma megnyílik a Teve utcai Rendőrpalota: különleges programokkal készül a Múzeumok éjszakája
2026. június 14.
Kutyás rendőrök világába nyerhettek betekintést Dunakeszin
2026. június 12.
Gripenek kísértek ki egy izraeli utasszállítót a magyar légtérből
2026. június 11.
Csúcstechnológiával ismerkedtek a jövő helyszínelői
2026. június 11.