Tűzoltásban segítettek
Egy füstölő, kigyulladt kamion mentésénél segédkeztek a kaposvári MH Lahner György 2. Ellátóezred katonái a Tolna vármegyei Tamásiban, június 2-án. Az esetet elsőként észlelve nemcsak a társszerveket értesítették, de a tűzoltásban is részt vettek.
Fátrai Tibor szakaszvezető – aki katonai hivatása mellett önkormányzati tűzoltóként is szolgálatot teljesít – nagy lélekjelenlétet tanúsítva felmászott a lángokban álló gépjárműre és annak porral oltó készülékével fékezte meg a tűz tovaterjedését.
Bajtársa, Grim Achilles szakaszvezető eközben telefonon kért segítséget a központi segélyhívón keresztül, majd a tűzoltók megérkezése után együttes erővel sikerült megfékezni a lángokat és ezáltal megakadályozni, hogy még nagyobb kár keletkezzen.
A tűz eloltását követően az érintett helyszín biztosításával és forgalomszabályozással tovább segítették a társszervek munkáját.
Forrás: honvedelem.hu
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Helikopteres harcászati gyakorlat kezdődött Pápán
- Közlekedésbiztonsági fórumon készültek fel a polgárőrök Rábapatyon
- Félárbócon a nemzeti lobogó, október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk
- Közel egy kilogramm marihuánát foglaltak le Medgyesegyházán
2026. október 11.
Szabolcs-Szatmár-Bereg nyerte az országos tűzoltó focitornát
2026. október 10.
Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
2026. október 9.
Dokumentumsorozat mutatja be az életmentők mindennapjait
2026. október 8.