Többnemzeti környezetben
Logisztika nélkül nincs ütőképes hadsereg. Éppen ezért várják a a híradókommunikáció iránt érdeklődők jelentkezését a március 18-án indult Embert a vasra! toborzókampány keretében.
Az MH 51. Nagysándor József Híradó és Vezetésbiztosító Dandár HQ MND-C Támogató Zászlóalj a logisztika és a híradókommunikáció iránt érdeklődők jelentkezését várja a március 18-án indult Embert a vasra! toborzókampány keretében.
A HQ MND-C, vagyis a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság megalakításának gondolata 2018-ban született meg. A NATO haderőstruktúra részeként a szervezet 2023 elején érte el kezdeti, idén februárban pedig a teljes műveleti képességét.
A szövetségben is fontos feladatot betöltő, nemzetközi parancsnokság logisztikai és híradó támogatása elengedhetetlen, ebben játszik hatalmas szerepet az MH 51. Nagysándor József Híradó és Vezetésbiztosító Dandár Támogató Zászlóalja. Ők azok, akik a háttérben dolgoznak, nélkülözhetetlen fogaskerekei a gépezetnek, legyen szó híradó, informatikai, információvédelmi, gépjárművezetői, lövész vagy logisztikai feladatok végrehajtásáról.
A bevonulók már az alapkiképzés megkezdésével jogosulttá válnak a kiemelt, havi bruttó 737.000 Ft-os illetményre, emellett többek között lakhatási támogatást és utazási költségtérítést, egyszeri 300.000 forintos szerződéskötési díjat és cafetériát is biztosítanak számukra.
Forrás: honvedelem.hu
2026. szeptember 6.
Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok
2026. szeptember 5.
Vegyi felderítés, mintavétel, mentesítés
2026. szeptember 4.
A víz alatt egyetlen nyelv létezik
2026. szeptember 4.
A rendőröknek is jár a rekreáció
2026. szeptember 3.