Több mint kilencvenen kezdik meg a katonai alapkiképzést a Magyar Honvédség békéscsabai kiképzőbázisán
Hatvankilenc újonc már bevonult, összesen pedig 94 embert várnak hétfőn a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred Vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalj békéscsabai kiképzési bázisára a Katonai Alapkiképzés Program keretében – tájékoztatta az MTI-t Ulbert Dávid, a zászlóalj századparancsnoka.
Ulbert Dávid elmondta, a kiképzés tíz hétből áll, az első két hét a fizikai alapozó időszak, aztán következik öt hét kiképzés, utána újabb két hét lövész alapozó felkészítés, az utolsó egy hét pedig az esküre való felkészítést öleli fel, és az esküvel zárul a kiképzési ciklus.
Kiemelte: a bevonulók – miután elvégzik a kiképzést – szerződéses katonák lesznek a Magyar Honvédség különböző alakulatainál.
A százados hozzátette, a fizikai alapozó időszak igencsak megválogatja a bevonultakat, mindig van lemorzsolódás, de már a bevonulás előtt is működik egy alkalmasságot vizsgáló csoport, és a kiképzésre csak azok kerülnek be, akik alkalmasak erre.
Jelezte: a kezdetleges lemorzsolódás után a tapasztalatok alapján szokott maradni egy „elég kemény mag„, akik közül kevesen szerelnek le.
A fizikai gyakorlatok jellemzően atlétikai jellegűek testnevelési foglalkozásokkal, de ezen kívül menetgyakorlat, katonai közelharc, illetve akadálypálya is helyet kap a programban – részletezte a százados.
Ulbert Dávid ismertette, a mostani bevonulással a második alapkiképzés kezdődött el idén Békéscsabán, és nemcsak a vármegyéből, hanem szinte az egész országból érkeztek bevonulók.
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Harctéri életmentést gyakoroltak
- Új szintre léphet a polgárőrség és a rendőrség együttműködése
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Lezárásokra kell készülni vasárnap a XVIII. kerületben egy világháborús bomba miatt
- Közel negyven polgárőr vett részt a közlekedésbiztonsági fórumon
2026. október 17.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Belügyminiszteri elismerést kaptak a Szerbiában bevetett magyar tűzoltók
2026. október 15.