Tartalékos szolgálatban az NKE hallgatói
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tartalékos szolgálatot vállalt hallgatóinak kihelyezett, intenzív modulképzése a Ludovika Campus Szent László Kápolnájában tartott kibocsátó ünnepséggel zárult. A nyár során 73 elhivatott egyetemista végezte el az öthetes alapkiképzést Gödöllőn, az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezrednél.
A budapesti eseményen Kaló Miklós ezredes, az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred parancsnoka köszöntötte az újdonsült tartalékosokat.
„A végzettek mindannyian kiváló eredménnyel teljesítettek, és ezzel egy olyan szűk társadalmi réteghez csatlakoztak, amely a haza szolgálatát nemcsak elvben, hanem gyakorlatban is vállalja” – fogalmazott.
A kiképzés résztvevői feszes ütemterv szerint tanulták meg a katonai alapismereteket, a fegyverkezelést, és olyan egyéb, a civil életben is hasznosítható készségeket sajátítottak el, mint az együttműködés.
„A katonaságnál az egyik legnagyobb értéket az egymásra utaltság, a csapatszellem és a kölcsönös segítségnyújtás jelenti” – erősítette meg mindezt beszédében az ezredparancsnok.
Köszönet illette a kiképző állományt is. Tevékenységük nélkül nem valósulhatott volna meg az öt hét alatt elért siker. Az ünnepség végén a kiemelkedő teljesítményt nyújtó honvédeket elismerésben részesítették. Az eseményen részt vett dr. Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja is.
A kibocsátón hangsúlyozták: az újdonsült katonák elsődleges feladata továbbra is a tanulás, amiben a Magyar Honvédség is partner – teljes mértékben támogatja a tartalékosokat tanulmányaikban, és várja azokat, akik a jövőben hivatásosként szeretnének szolgálni.
Forrás: honvedelem.hu
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Harctéri életmentést gyakoroltak
- Új szintre léphet a polgárőrség és a rendőrség együttműködése
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Lezárásokra kell készülni vasárnap a XVIII. kerületben egy világháborús bomba miatt
- Dokumentumsorozat mutatja be az életmentők mindennapjait
2026. október 17.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Belügyminiszteri elismerést kaptak a Szerbiában bevetett magyar tűzoltók
2026. október 15.