Szolnoki kutató-mentő katonák képeztek ki bosnyák hegyimentőket
Idén októberben megállapodás született arról, hogy különleges mentéseknél segédkezik egymásnak az EUFOR (European Union Force) és a konjici Prenj Hegyimentő Szolgálat.
Az együttműködés aláírásakor a nemzetközi haderőt dr. Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea művelet parancsnoka, míg a bosnyák felet Almir Mahmutović, az önkéntes szervezet igazgatótanácsának elnöke képviselte. A megállapodás célja, hogy biztosítsa Bosznia-Hercegovinában a két szervezet kölcsönös segítségnyújtását olyan mentéseknél, ahol helikopterek bevetése szükséges. A hegyimentőket nemrég kiképezték az EUFOR kötelékében szolgálatot teljesítő, magyar H145M típusú helikopterek csőrlési eljárásaira. A kutató-mentő katonák közreműködésével most a nagy kihívást jelentő műveleteket gyakorolták, hiszen komoly körültekintést igényel a sérültet és magukat is biztonságosan beakasztani.
A feladatra november első hetében az MH Kiss József 86. Helikopterdandár részéről két ejtőernyős kutató-mentő érkezett Butmir táborba. A háromnapos képzésen nyolc önkéntes hegyimentő vett részt. A gyakorlati végrehajtásokat elméleti oktatás előzte meg, kiegészítve földi begyakorlással. Itt az alapvető biztonsági rendszabályokon, az alkalmazott karjelzéseken és technikákon túl külön hangsúlyt kapott a felszerelések precíz használata. Hiszen egy-egy apró hiba akár végzetes kimenetelű is lehet. A szervezet tagjai a gyakorlatoknál a saját személyi alpintechnikai védőeszközeiket használták.

A komoly igénybevétellel járó felkészítés végeztével dr. Sticz László vezérőrnagy átadta a kiképzés elvégzését igazoló oklevelet a hegyimentőknek. A példa nélküli, kutató-mentő katonák és hegyimentők közötti együttműködés eredményeképpen mostantól a külföldi civil szervezet tagjai képesek az elsajátított módszerrel sérülteket juttatni a magyar helikopterek fedélzetére, akár önállóan is.
- Elfogás és emberség
- Bűnös örökösök
- Akik a katonákat formálják: fókuszban a kiképzés és a kiképzők
- Féregirtót is tartalmazó kokaint adtak el a horgászoknak Budapesten
- Csalássorozathoz köthető pénzmosó hálózatot számolt fel a BRFK
- „Minden tekintetben sikeres évet zárt a polgárőrség” – fogalmazott dr. Túrós András, az OPSZ elnöke
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Két jótékonysági kezdeményezésben is részt vettek
2025. december 23.
A Honvédelmi Minisztérium is részt vett a Jónak lenni jó kampányában
2025. december 23.