Első bevetésen a WiSENT 2HU – Magyar katonák a nemzetközi porondon
Felborult harckocsi, vasúti berakásnál balesetet szenvedett harcjármű, árokba hajtott tehergépjármű, szerencsére mindez csak egy gyakorlat része volt.
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái október 4–10. között Németországban, Garlstedtben vettek részt az Iron Bull 2025 nemzetközi műszaki mentő-vontató szakharcászati gyakorlaton, ahol olyan mentési és vontatási eljárásokat sajátítottak el , amelyek békeidőben szerencsére ritkán fordulnak elő, ugyanakkor katasztrófahelyzet és egy esetleges fegyveres konfliktus esetén meghatározó jelentőségűek.
Ez volt az első alkalom, hogy a Magyar Honvédség képviseletében katonáink részt vettek az évente megrendezett gyakorlaton – egyben itt mutatkozott be először gyakorlaton a WiSENT 2HU műszaki mentő-vontató harcjármű is.
Katonáink kiemelkedő szakmai felkészültséggel és helytállással mutatták be az eszköz képességeit, és értékes tapasztalatcserére nyílt lehetőség a nemzetközi partnerekkel.
A gyakorlaton Belgium, Dánia, Németország, Franciaország, Hollandia, Svájc, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Magyarország vett részt.
A legmodernebb technológia és a magyar katonák tudása együtt valódi erőt jelent a nemzetközi porondon.
Forrás: honvedelem.hu
2026. július 21.
Amerikából jelentjük: rugalmasság extrém körülmények között is
2026. július 21.
Hőguta
2026. július 20.
A legmagasabb szinten!
2026. július 20.
Szolnokról jelentjük: a kadétok első ugrása végrehajtva!
2026. július 19.
Tizenkét fejes hímzőgéppel bővült a Magyar Honvédség
2026. július 18.