Napról napra növekszik a lefoglalt kábítószerek mennyisége
Egy hónappal ezelőtt léptek életbe minden idők legkeményebb kábítószer-ellenes jogszabályai - emlékeztetett a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos videónyilatkozatában.
Horváth László azt mondta: a törvényeket azért alkották, hogy megvédjék a méregkeverőkkel szemben a gyerekeket, a fiatalokat, és hogy segítsék a rendőrség, valamint a bűnüldöző szervek munkáját. Vagyonelkobzás, súlyos börtönévek, kitiltás, kötelező jóvátételi munka vár a kábítószer-kereskedőkre és -terjesztőkre – emelte ki.
A kormánybiztos tájékoztatása szerint március eleje óta több mint 4500 büntetőeljárás indult, és napról napra növekszik a lefoglalt kábítószer, a lefoglalt pénzek és a lefoglalt ingóságok mennyisége. A kiterjedt felderítői munkának köszönhetően nemcsak egyszerű kábítószer-terjesztők, hanem komoly nemzetközi bűnhálózatok is horogra akadnak már – jelezte.
Nincs alku, és továbbra sem tehetünk semmilyen engedményt a kábítószeriparnak – hangsúlyozta Horváth László. Úgy fogalmazott: nincs különbség drága luxuskábítószer és olcsó dizájnerdrog között, mert minden kábítószer-kereskedelem és -terjesztés mögött maga a szervezett bűnözés áll. „Zéró tolerancia van” – szögezte le.
A kormány továbbra sem fogja hagyni, hogy aljas, anyagi haszonszerzés céljából megmérgezzék a gyerekeket és elsorvasszák a fiatalokat – jelentette ki a kormánybiztos, hozzátéve, hogy a hajtóvadászat folytatódik.
Forrás: MTI
- Droghálózatot számoltak fel a Békés vármegyei rendőrök Orosházán
- Óriási bejelentést tett a Honvédség: már két olyan repülője van hazánknak, amivel csak a legmodernebb hadseregek rendelkeznek
- Tűzoltás sárkánnyal
- Elismerések és előléptetések Gödöllőn
- Helytállás szolgálaton innen és túl!
- A fegyelem, a pontosság és a helyes döntéshozatal gyakorlóterepe
2025. november 12.
Drogprevenciós tevékenység Makón és Kisteleken
2025. november 12.
„A békét nemcsak kivívni, őrizni is kell, akár évtizedeken át”
2025. november 12.
Néha a legnagyobb hőstett egy ölelésnyi jóság
2025. november 11.
Akcióban a Kratochvil kadétjai – ugorj be te is!
2025. november 11.
Országos Úszóbajnokság Kecskeméten
2025. november 11.