Szakmai közlekedésrendészeti verseny Nógrádban
Az egyenruhások elméleti és gyakorlati tudásukról adtak számot a megmérettetésen.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága az állomány szakmai ismereteinek és vezetéstechnikai tudásának felmérése és bővítése céljából rendezte meg Salgótarjánban a Nógrád Vármegyei Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt.
Az eseményen a rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának járőrei, valamint a városi rendőrkapitányságok közterületi szolgálatot ellátó rendőrei vettek részt.
Az ünnepélyes megnyitón Zahorecz Sándor r. ezredes, rendőrségi tanácsos, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes köszöntötte a versenyzőket, valamint a meghívott vendégeket, majd a verseny elméleti és gyakorlati versenyszámokkal folytatódott.
Az egyenruhások KRESZ- és szakmai tesztlapot töltöttek ki, a gyakorlati feladatok során pedig karos forgalomirányító, gépkocsizó járőr és motorkerékpáros kategóriában mérték össze tudásukat.
A legjobb eredményt gépkocsizó járőr kategóriában és karos forgalomirányításban Vámos Kornél Erik r. főtörzsőrmester, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Salgótarjáni Alosztályának járőre érte el. A járőrmotorosoknál Kótner Zoltán r. főtörzszászlós, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Balassagyarmati Alosztályának járőrparancsnoka különdíjban részesült. A kategóriánként legjobb eredményt elérő egyenruhások képviselhetik a vármegyét az országos szakmai versenyeken.
Forrás: police.hu
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Harctéri életmentést gyakoroltak
- Új szintre léphet a polgárőrség és a rendőrség együttműködése
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Lezárásokra kell készülni vasárnap a XVIII. kerületben egy világháborús bomba miatt
- Közel negyven polgárőr vett részt a közlekedésbiztonsági fórumon
2026. október 17.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Belügyminiszteri elismerést kaptak a Szerbiában bevetett magyar tűzoltók
2026. október 15.