Sokoldalú felkészítés, növekvő képességek
Fiktív harcparancs alapján hajtottak végre komplex mozzanatsort a Platinum Wolf’26 nemzetközi gyakorlatra készülő tartalékos katonák az MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalj kiképző bázisán.
A bázis mögöttes területét elfoglalta egy szakasznyi erő, amely folyamatos járőrtevékenységet látott el. A katonák feladata az ellenséges csapatok felszámolása volt, különböző helyzetekre reagálva kis – és nagyerejű ellenséggel szemben egyaránt.
A tartalékosok több harcászati eljárást alkalmaztak, így lerohanás, átkarolás, megkerülés, illetve elszakadás és lefűződés is szerepelt a végrehajtott feladatok között. Ezek mellett bizonyították felkészültségüket a mesterlövész belövés, légi járművekre és tüzérségi tűzre való reagálás, aknamező felkutatása, megjelölése és elkerülése, valamint műszaki zárak megnyitása terén is.
A megszerzett tudás bővül, a kiképzés folytatódik.
Forrás: honvedelem.hu
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Harctéri életmentést gyakoroltak
- Új szintre léphet a polgárőrség és a rendőrség együttműködése
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Lezárásokra kell készülni vasárnap a XVIII. kerületben egy világháborús bomba miatt
- Közel negyven polgárőr vett részt a közlekedésbiztonsági fórumon
2026. október 17.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Belügyminiszteri elismerést kaptak a Szerbiában bevetett magyar tűzoltók
2026. október 15.