Sikeres toborzás

Több mint 3000 fővel nőtt a honvédség létszáma.
„Toborzás szempontjából páratlanul eredményes évet zártunk; 2024-ben több mint háromezer fővel nőtt a haderő létszáma” – mondta dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért felelős helyettes államtitkára a Bálna Honvédelmi Központban megrendezett toborzó szakmai napon.

Dr. Czermann János kitért az új, 2035-ig szóló haderőkép alapján elérendő létszám- és képességcélokra. Ennek érdekében 2025-ben újabb kampányokat indítanak, mind a tartalékos, mind pedig a hivatásos és szerződéses állomány létszámának növelése érdekében.
A HM humánerőforrásért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy kutatások szerint elsősorban az érdekes, izgalmas feladat iránti vágy miatt vállalnak az emberek szolgálatot. Második helyen a haza- és a család védelme, a harmadikon pedig a biztos megélhetés áll.
„Sok tapasztalat gyűlt fel a 2024-es kampányokból, amelyek figyelembevételével a toborzási folyamat finomhangolása is az idei legfontosabb célkitűzések közé tartozik” – tette hozzá dr. Czermann János.
Deme Balázs ezredes, a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség csoportfőnöke azt hangsúlyozta, hogy „a jelenlegi haditechnika és eszközpark teljesen más képességekkel bíró katonákat igényel, így a toborzók egyik legfontosabb feladata, hogy megfelelő személyi állományt biztosítsanak.”

Mihócza Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese az Embert a vasra! kampányok folytatásának jelentőségét emelte ki. Hozzátette: a fluktuáció természetes dolog, de igyekezni kell, hogy a honvédség megtartó ereje is növekedjen.
„Fontos, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet: a Magyar Honvédség családjában mindenkinek helye van” – hangsúlyozta Mihócza altábornagy.
Hozzátette: hosszú távú cél az egyre növekvő létszámú tartalékos- és az aktív műveleti állomány magas fokú együttműködése.
- Sebestyén Tamás törzszászlós Baracs közösségéért
- Gárdonyi rendőrnő kismamát mentett a lakástűznél
- Csatlakozz a katonai rendészekhez!
- Merena hadnagy nem tétovázott
- „Titkos szavak, rejtélyes számok – Fejezetek a magyar katonai haditudósítás és felderítés világából”
- Megalakult a polgárőrség Drogmegelőzési Kabinete
2025. június 20.
Ismét megérkeztek a szegénységről szóló álhírek
2025. június 20.
Múzeumok Éjszakája – Határőrök Éjszakája
2025. június 20.
Lynx kiképzés szimulátorokkal
2025. június 20.
Acélos rádiókapcsolat a leendő altisztekkel
2025. június 20.
Megerősítették a 2021-es együttműködési megállapodást
2025. június 19.