Márciusban is a közösségi közlekedés biztonságáért

A budapesti rendőrök az év harmadik havában négy villamos-, két troli-, egy busz- és egy metróvonalat ellenőriztek a BRFK és a BKK együttműködésének keretében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében idén is rendszeresen tart ellenőrzéseket a közösségi közlekedési eszközökön az utasok biztonsága érdekében. Márciusban a 9-es autóbuszokon, az M2-es metrókon, az 1-es, az 1A; a 4-es és a 6-os villamosokon, valamint a 72-es és a 83-as trolibuszokon, megállóhelyeken és az aluljárókban tartottak ellenőrzést.
Az akciók során az egyenruhások hét embert fogtak el, illetve állítottak elő; négyet szabálysértési körözés miatt, valamint egy-egy embert kábítószer birtoklása, hamis magánokirattal való visszaélés és bűncselekmény gyanúja miatt. Közterületi alkoholfogyasztás miatt a járőrök két esetben szabálysértési feljelentést tettek, valamint egy esetben közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt.
A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért a későbbiekben is várhatók hasonló ellenőrzések várhatók.
A BKK közleménye IDE KATTINTVA érhető el.
Forrás: police.hu
- Nem fogjuk hagyni, hogy a Tisza Párt tönkretegye a katonákat és a családjaikat
- Orbán Viktor levelet írt a polgárőröknek – mentesítik a cégautóadó alól a szolgálati gépkocsikat
- Új időszaki kiállítás nyílik a Rendőrmúzeumban – HatárŐRségben
- Egy percen múlt az élete
- Illegális bevándorlás – a nemzetállamok számára nem megoldás a migrációs paktum
- Megkezdődött az új tanév a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban
2025. szeptember 14.
Az első huszárhadosztályról nyílt kiállítás Várgesztesen
2025. szeptember 14.
Jeges tekintet
2025. szeptember 13.
Az első Többnemzeti Hadosztályparancsnoki Konferencia erősíti a NATO együttműködését
2025. szeptember 13.
Új egyesületek létrehozását sürgette az OPSZ elnöke Veszprémgalsán
2025. szeptember 13.
Így e-rollereznek ők
2025. szeptember 12.