Összefogás az őrségi erdőben
A rendőrök, az erdészek és a vadászok együttműködésének köszönhetően egy 92 éves asszony sértetlenül került elő.
Egy férfi tett bejelentést a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába október 10-én este, arról, hogy délután egy idős nő egyedül ment gombát szedni az Apátistvánfalva melletti erdőbe, és nem ért vissza a szállására.
A helyismerettel rendelkező felsőszölnöki körzeti megbízott felhívta az eltévedt assszonyt, aki elmondta, hogy jól van, de nem tudja, hol jár. Annyit mondott, egy emelkedőn halad felfelé, ahol kerítést és több kivágott fatönköt lát. Közben a rendőr a szolgálati gépkocsival folyamatosan hangjelzést adott, és az apátistvánfalvai, szolgálaton kívüli körzeti megbízottal felvették a kapcsolatot az illetékes vadásztársasággal, a természetvédelmi őrszolgálattal és az erdészet szakembereivel is, mivel feltehető volt, hogy a túrázó az úgynevezett lőtérvölgy közelében lehet.
Időközben a bajbajutott meghallotta a sziréna hangját, így az erdészek elindultak az erdőbe, és épségben megtalálták. Biztonságban visszaszállították az idős nőt a vendégházba.
Forrás: police.hu
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Helikopteres harcászati gyakorlat kezdődött Pápán
- Közel egy kilogramm marihuánát foglaltak le Medgyesegyházán
- Félárbócon a nemzeti lobogó, október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk
- Közlekedésbiztonsági fórumon készültek fel a polgárőrök Rábapatyon
2026. október 13.
Harctéri életmentést gyakoroltak
2026. október 13.
Összefogás az őrségi erdőben
2026. október 12.
Gyors reakció, példás összefogás
2026. október 12.
Válaszd a helyes utat!
2026. október 11.
Szabolcs-Szatmár-Bereg nyerte az országos tűzoltó focitornát
2026. október 10.