Magas rangú elismerések egyenruhásoknak és civileknek
A ragadós száj- és körömfájás fertőzés elleni védekezésben tanúsított kiemelkedő helytállásért a belügyminiszter és az országos rendőr-főkapitány több rendőrt, a társszervek munkatársait, és állampolgárokat is jutalomban részesített Budapesten a Rendőrség Igazgatási Központjában.
A betegség idején a rendőrség, a társszervek és a civilek is jelentős szerepet vállaltak a megelőző, és védelmi intézkedések végrehajtásában. A feladatok magas színvonalú teljesítése nélkülözhetetlen volt a közegészségügyi intézkedések sikeres végrehajtásához.
dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere rendkívüli helytállásért érdemjel arany fokozatát adományozta hét rendőrnek. Tizenkét rendőr ezüst, tizenegy pedig bronz fokozatot kapott, hat rendőrtiszt pedig jutalomban részesült.
dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány a megbetegedés elleni védekezés során tanúsított kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Szent György Emlékérmét adományozott Horváth Csaba és Tóth Adél teleptulajdonosoknak, valamint a fertőzéssel összefüggő bűnügyi feladatok végrehajtása során nyújtott kiemelkedő szakmai, vezetői tevékenysége elismeréseként jutalomban részesítette Jeney Áron r. dandártábornokot, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóját.
Az átadott jutalmak a szolgálati és állampolgári kötelességen túlmutató áldozatos munkát ismerik el.
Forrás: police.hu
2026. szeptember 13.
Új lendületet kap a magyar-német katonai együttműködés
2026. szeptember 12.
Nem hősnek kell lenned – csak embernek!
2026. szeptember 11.
Gyakorlatra fel!
2026. szeptember 11.
Légi farkasvadászat
2026. szeptember 10.
Újra szól az önjáró tarack
2026. szeptember 10.