Közös erő, közös siker – készülnek a Platinum Wolf ’26 gyakorlatra
- Önkéntes tartalékos
- 2026. április 15.
- 0
Hetek óta tart a Platinum Wolf ’26 többnemzeti gyakorlatra való felkészülés az MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred mindhárom zászlóaljánál.
A kiképzés célja, hogy felfrissítse a tartalékos katonák általános katonai ismereteit, valamint tovább fejlessze képességeiket.
Összetett feladatok a kiképzés során
A honvédek a felkészülés során számos, valós helyzeteket modellező feladatot teljesítettek. Ezek közé tartozott a veszélyes terepszakaszok leküzdése, a különböző terepviszonyokhoz igazodó mozgásmódok gyakorlása, valamint az ellenőrző-áteresztő pontok működtetése.
Emellett kiemelt szerepet kapott a gépjárművek és személyek átvizsgálásának gyakorlása, valamint különböző műveleti helyzetek modellezése terepasztalon, amelyek segítik a döntéshozatali és együttműködési készségek fejlesztését.
Következő lépcső: szakaszszintű összekovácsolás
A rajszintű felkészülés nem áll meg: május elejétől szakaszszintű összekovácsolás következik. Ennek célja, hogy a katonák még összehangoltabban, egységként tudjanak működni.
A felkészítés eredményeként a tartalékos állomány felkészülten, magabiztosan és egymásra hangolva vehet részt a szerbiai Platinum Wolf ’26 többnemzeti békeműveleti közös kiképzésen.
Forrás: honvedelem.hu
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Harctéri életmentést gyakoroltak
- Új szintre léphet a polgárőrség és a rendőrség együttműködése
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Lezárásokra kell készülni vasárnap a XVIII. kerületben egy világháborús bomba miatt
- Közel negyven polgárőr vett részt a közlekedésbiztonsági fórumon
2026. október 17.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Belügyminiszteri elismerést kaptak a Szerbiában bevetett magyar tűzoltók
2026. október 15.