Közös cél a biztonságos és balesetmentes közlekedés
Együttműködést kötött a Veszprém Handball Team Zrt. és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A kézilabda szövetség vezérigazgatója, Dr. Bartha Csaba és Dékány Balázs r. dandártábornok rendőrfőkapitány együttműködési megállapodást kötött 2025. március 25-én a One Veszprém Aréna Sport- és Rendezvénycsarnok sajtótermében, hogy közösen népszerűsítsék a szabályos, biztonságos közlekedést.
A rendőri vezető kiemelte, hogy a sport erősíti az összetartozást, formálja a kollektív tudatot, így a közösség tagjai közelebb kerülnek egymáshoz. Hangsúlyozta, hogy a rendőrség nagy hangsúlyt fektet a prevencióra, mind a baleset-, mind a bűnmegelőzésre. A tavalyi és az azt megelőző évi baleseti adatok javuló tendenciát mutatnak, így ezen az úton haladva, és továbblépve a rendőrség továbbra is kiemelten kezeli az ittas sofőrök forgalomból való kiszűrést, valamint a biztonsági öv használatának elmulasztókkal szembeni fellépést.
A közös szervezésű balesetmegelőzési programokkal, üzenetekkel minél szélesebb szurkolói kört szólítanak majd meg, mellyel a közlekedésbiztonság javítását, a felelősségtudat erősítését, valamint a kábító- és tudatmódosító szerhasználat veszélyére való rávilágítást tűzték ki célul.
A nagy múltú kézilabdaklub sportolóival szorosan együttműködve – közös programokon, online felületeken – közvetítik a főbb üzeneteket, ezzel csökkentve a közlekedési balesetek számát, a tudatmódosító szerek elterjedését.
Hiszen a közlekedés és a sport közös metszéspontja a fegyelmezettség és a másik tisztelete.
Forrás: police.hu
- Elfogás és emberség
- Bűnös örökösök
- Féregirtót is tartalmazó kokaint adtak el a horgászoknak Budapesten
- Csalássorozathoz köthető pénzmosó hálózatot számolt fel a BRFK
- Több mint két és fél évszázad öröksége: értéktárba kerültek a 39-esek
- „Minden tekintetben sikeres évet zárt a polgárőrség” – fogalmazott dr. Túrós András, az OPSZ elnöke
2025. december 27.
Minden téren felkészülve a missziós szolgálatra
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Két jótékonysági kezdeményezésben is részt vettek
2025. december 23.