Összefogás a beteg gyermekekért
Nyolcszázezer forintot ajánlott fel a Magyar Honvédség és a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. a Kék Madár Alapítvány a Beteg Gyermekekért javára. A dunai fenékküszöb építése során felhalmozódott műanyagpalackok visszaváltásából összegyűjtött adományt szeptember 17-én adták át Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél.
Kürtös László, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az átadási ünnepségen elmondta: ez a cselekedet a katonák emberségét mutatja, egyben közelebb is hozza a honvédséget a civilek világához. Hozzátette, az összefogás legfontosabb üzenete a példamutatás. „Ennek a legfontosabb üzenete az maga a példa, amit lehet követni más szituációban, más cégeknek, más állami szervezeteknek, hogy igenis a karitatív tevékenységnek van helye az országban” – szögezte le az államtitkár. „A mai nap egy egyszerű, de annál fontosabb gondolatról szól: összefogással a legkisebb hozzájárulásból is valódi segítség születhet” – hangsúlyozta dr. Csurgó Attila ezredes, a műszaki ezred parancsnoka, utalva az alapítvány jelmondatára is: „…cseppenként telik meg a tenger!”.
Kiemelte: egyetlen palack önmagában csekélynek tűnhet, de az egy irányba tett sok apró lépés hatalmas segítséggé adódik össze. „A mai esemény számunkra nem csupán egy adomány átadását jelenti, azt üzeni, hogy szolgálni többféleképpen lehet” – húzta alá a parancsnok.
Baranyai István alezredes, az alakulat Műszaki Támogató Zászlóaljának parancsnoka felidézte a gyűjtés történetét: a fenékküszöb építése során rengeteg civil élelmiszer- és italfelajánlás érkezett a katonákhoz, aminek következtében hatalmas mennyiségű, mintegy 10 500 darab üres palack gyűlt össze. Pihenőidőben született az ötlet, hogy a palackok visszaváltásáért kapott összeget jótékony célra fordítsák. Amikor a parlamenti államtitkár Dunaszentbenedeken járt, azonnal a kezdeményezés mellé állt, és felvette a kapcsolatot a MOHU-val, amely logisztikai segítséget nyújtva el is szállította a visszaváltható palackokat.
„Mindenki azonosulni tudott ezzel az elképzeléssel, mindenki tudta, hogy jobb cél érdekében kell gyűjteni a palackokat” – fogalmazott az alezredes. „Azt gondolom, hogy a kezdeményezés nagyon egyedülálló volt. Remélem, hogy ez másokat is inspirál arra, hogy egy munkálat közben tudjanak figyelni arra is, hogy a palackokat felajánlják jótékony célra” – mutatott rá az átadón Bozóki Csaba László, a MOHU intézményi hulladékmenedzsment igazgatója. Kiemelte: az összegyűjtött palackokból összegyűlt összeget a vállalat a saját forrásaiból duplázta meg, így komoly segítséget tudtak nyújtani az alapítványnak és ezt megelőzően egy dunaszentbenedeki óvodának is.
Forrás: honvedelem.hu
- Hogyan védik a katonai objektumokat?
- Új rendőrségi útmutató segíti az állatkínzás és a természetkárosítás felderítését
- Több mint 700 fiatal futott az 1956-os hősök tiszteletére
- A hála lángja: a hősi halottak emlékét is őrizzük
- Mindenszentek és halottak napja: a mécsesek miatt is fokozottan figyelni kell a tűzbiztonságra
- 35 éves a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete: ünnepi jubileum a Stefánia Palotában
2026. november 3.
Több mint 50 kilogramm marihuánát foglaltak le egy budapesti férfitól
2026. november 3.
Folytatódott az Üllői úti mentesítés
2026. november 2.
Balatoni nyár: öt halálos vízibaleset és 215 sikeres életmentés
2026. november 1.