A karácsonyi vásárok veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

A karácsonyi vásárokon előforduló veszélyekre, a zseblopásokra és a különféle vagyon elleni bűncselekményekre figyelmeztetett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A belvárosi Vörösmarty téren tartott eseményen Nagy-Kovács Dávid, a BRFK zseblopási alosztályának vezetője azt mondta, hogy a karácsonyi vásárokon kiemelt erőkkel vannak jelen egyenruhás járőreik, ugyanakkor a tömegben ott vannak civil ruhás munkatársaik is, akik nagy tapasztalatot szereztek már zsebtolvajok kiszűrésében, elfogásában. Ezt támasztja alá az is, hogy hasonló külföldi rendezvényekre is rendszeresen meghívják a budapesti rendőröket – tette hozzá.
Az őrnagy azt tanácsolta a karácsonyi vásárokra látogatóknak, hogy táskáikat ne a hátukon vagy az oldalukon viseljék, hanem elöl, és a könnyen hozzáférhető zsebeket védjék a kezükkel.
Nagy-Kovács Dávid felhívta a figyelmet arra is, ha valakit mégis megkárosítanának a tolvajok, ellopják bankkártyáját, azonnal értesítse a bankját. Ugyanilyen fontos, hogy a sértettek azonnal vegyék fel a kapcsolatot a rendőrséggel is, mert így van a legnagyobb esélye annak, hogy a bűnözők elfogása mellett értékeiket is visszaszerezhessék – fűzte hozzá.
Az őrnagy arra is kitért, hogy készpénz helyett inkább digitális eszközökkel érdemes fizetni az árusoknál, de utóbbiakra is fokozottan vigyázni kell. A rendőrség tapasztalatai szerint manapság is sokan tartják a PIN-kódjukat tartalmazó cetlit a bankkártyájuk mellett, ami jelentősen megkönnyíti a tolvajok dolgát.
- Sebestyén Tamás törzszászlós Baracs közösségéért
- Gárdonyi rendőrnő kismamát mentett a lakástűznél
- Csatlakozz a katonai rendészekhez!
- Merena hadnagy nem tétovázott
- „Titkos szavak, rejtélyes számok – Fejezetek a magyar katonai haditudósítás és felderítés világából”
- Megalakult a polgárőrség Drogmegelőzési Kabinete
2025. június 19.
Ismét éjszakai razzia a belvárosban
2025. június 19.
Ismét országos horgászverseny Nógrád vármegyében
2025. június 19.
Holland védelempolitikai igazgató hazánkban
2025. június 18.
Fókuszban az Égi rókák
2025. június 18.
Drogprevenció szünet nélkül
2025. június 18.