Két nap együttműködés, szakmai párbeszéd és gyakorlati innováció Magyarországon
2026. szeptember 9–10. között Magyarország adott otthont az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) Modern Army Readiness with Simulation (MARS) munkacsoport kétnapos szakmai programjának.
Az első nap középpontjában a MARS munkacsoport ülése állt, amelyen a részt vevő tagállamok képviselői mellett Ukrajna, valamint a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ delegáltjai is részt vettek.
A Honvédelmi Minisztérium képviseletében Busa Krisztián, a Védelmi Innovációs és Képességfejlesztési Főosztály főosztályvezetője köszöntötte a résztvevőket. Beszédében hangsúlyozta az EDA MARS munkacsoportjának tevékenységét, valamint szerepét az új technológiák katonai kiképzésbe történő bevezetésében.
Az ülés a munkacsoport jövője szempontjából is fontos döntést hozott: a részt vevő tagállamok egyhangúlag támogatták, hogy dr. Kovács Gergely 2028-ig folytassa munkáját az EDA MARS munkacsoportjának elnökeként.

Forrás: honvedelem.hu
A második napon a szakmai egyeztetéseket gyakorlati bemutató követte. A résztvevők ellátogattak az MH 86. Szolnok Helikopterdandárhoz, ahol a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) a Magyar Honvédséggel közösen végzett XR (kiterjesztett valóság) terepi tesztelést mutatta be. A program során a résztvevők közvetlenül is betekintést nyerhettek abba, hogyan alkalmazhatók a kiterjesztett valóság technológiái katonai kiképzési környezetben.
A kétnapos program jól példázta, hogy a modern technológiák sikeres fejlesztéséhez és katonai alkalmazásához elengedhetetlen a nemzetközi együttműködés, a szakmai tapasztalatok megosztása, és a gyakorlati tesztelés.
Forrás: honvedelem.hu
- Hogyan védik a katonai objektumokat?
- Új rendőrségi útmutató segíti az állatkínzás és a természetkárosítás felderítését
- Több mint 700 fiatal futott az 1956-os hősök tiszteletére
- A hála lángja: a hősi halottak emlékét is őrizzük
- Mindenszentek és halottak napja: a mécsesek miatt is fokozottan figyelni kell a tűzbiztonságra
- 35 éves a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete: ünnepi jubileum a Stefánia Palotában
2026. november 3.
Több mint 50 kilogramm marihuánát foglaltak le egy budapesti férfitól
2026. november 3.
Folytatódott az Üllői úti mentesítés
2026. november 2.
Balatoni nyár: öt halálos vízibaleset és 215 sikeres életmentés
2026. november 1.