Iskolapadból a gyakorlótérre
- Honvédség, Önkéntes tartalékos
- 2025. február 27.
- 0
Végre kézzel fogható valóság: közel száz székesfehérvári diák vett rész élményszerű Honvédelem tanórán, hogy az eddig megszerzett szerteágazó elméleti tananyagot a második félévben a gyakorlatban is elsajátíthassa.
Híradós és vegyivédelmi eszközökkel is megismerkedhettek az érdeklődő tanulók az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár laktanyájában, február 24-én. Pozderka Zoltán ezredes, az MH Sipos Gyula 6. Területvédelmi Ezred parancsnoka és Török Péter tartalékos ezredes, az MH Sipos Gyula 6. Területvédelmi Ezred katona oktatója elmondták: a honvédelem tantárgy arra hivatott, hogy közelebb hozza a középiskolás korosztályhoz a honvédelem ügyét és a haza védelmének fontosságát.
„A gyakorlati rész a technikai fejlesztések megismerése után lézerlövészettel folytatódik. Emellett a diákoknak lehetőségük lesz terepen is elsajátítani a térképpel és tájolóval történő tájékozódást, és túlélési ismereteiket is kamatoztathatják” – mondta Török Péter tartalékos ezredes.
A következő hetekben közel ezer székesfehérvári diák ismerkedik meg testközelből a Magyar Honvédségben rendszeresített haditechnikai eszközökkel az Alba Regia laktanyában.
A honvédelmi oktatás egyre népszerűbb a középiskolák körében, idén 141 intézmény csaknem 15 ezer diákja választotta a Honvédelem tantárgyat.
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Harctéri életmentést gyakoroltak
- Új szintre léphet a polgárőrség és a rendőrség együttműködése
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Lezárásokra kell készülni vasárnap a XVIII. kerületben egy világháborús bomba miatt
- Közel negyven polgárőr vett részt a közlekedésbiztonsági fórumon
2026. október 17.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Belügyminiszteri elismerést kaptak a Szerbiában bevetett magyar tűzoltók
2026. október 15.