Hat darab nagy teljesítményű robogóval gazdagodott a polgárőrség
- Polgárőrség
- 2026. április 2.
- 0
Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke hat nagy teljesítményű robogót adott át négy polgárőr egyesületnek az OPSZ budapesti központjában tartott házi ünnepségen.
Négy egyesület kapott járműveket
A velencei és a tiszadobi polgárőrök két-két, a tornyosnémeti és az alsózsolcai polgárőr egyesület pedig egy-egy TVS Jupiter típusú, 125 köbcentis robogóval térhetett haza az OPSZ központjából március 31-én. A járműveket az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásából vásárolták.
Évek óta tartó támogatás
Túrós András az átadáskor emlékeztetett arra, hogy az ORFK–OBB immár 15 éve, évente általában 50 millió forinttal támogatja a polgárőrséget. A cél, hogy a szövetség ebből az összegből technikai eszközöket és járműveket szerezzen be a polgárőrök számára.
„Idén azonban már 60 millió forint támogatás érkezett, amelynek nagy része a vármegyei szövetségekhez kerül ugyancsak eszközvásárlásra, de az OPSZ központja minden évben visszatart valamennyi pénzt, amelyet központi beszerzésre használ fel” – mondta az OPSZ elnöke.
Mire használják a robogókat?
Túrós András hozzátette: a most átadott nagy teljesítményű robogókat elsősorban a közúti forgalom figyelemmel kísérésére, segítésére, a balesetek helyszínére történő gyors eljutásra, valamint a közbiztonság védelmében végzett bűnmegelőző járőrszolgálatokra használják majd a polgárőrök.
Forrás: OPSZ – Bakonyi Ágnes
Fotók: Bakonyi Ágnes, Szabolcs-Szatmár-Bereg VMPSZ
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Harctéri életmentést gyakoroltak
- Új szintre léphet a polgárőrség és a rendőrség együttműködése
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Lezárásokra kell készülni vasárnap a XVIII. kerületben egy világháborús bomba miatt
- Dokumentumsorozat mutatja be az életmentők mindennapjait
2026. október 17.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Belügyminiszteri elismerést kaptak a Szerbiában bevetett magyar tűzoltók
2026. október 15.