Gyermekek gondozták egy hős katona sírját
A Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspökség környezet- és természetvédelmi táborának résztvevői gondozták vitéz Nagy Sándor törzsőrmester sírját a Zala vármegyei Karmacson.
Az 1944-ben elhunyt vitéz Nagy Sándor törzsőrmester és házastársa, Kiss Margit közös sírjának rendbetételét az MH Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred vitéz Nagy Sándor 48. Területvédelmi Zászlóalj katonái irányították, akik bemutatták a munkavédelem alapjait is a gyermekeknek. A karbantartás végeztével Woditsch Péter, a HM Katolikus Tábori Püspökség papnövendéke, az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred tartalékos hadnagya áldást mondott.
Keresztúri Zoltán alezredes, a Nagy Sándor nevét viselő zászlóalj parancsnoka kiemelte: a katonák bemutatták a fiataloknak a hadisírgondozás jelentőségét, és azt, hogy az elhunyt hősökről való méltó megemlékezés hogyan kapcsolódik a jelenlegi területvédelmi feladatokhoz. „Fontos, hogy a fiatal generáció is megismerje azok példáját, akik a nép soraiból álltak katonának, és a hazáért bátran cselekedtek” – húzta alá. Mint fogalmazott, Nagy Sándor törzsőrmester a nagykanizsai császári-királyi közös 48. gyalogezredben szolgált, az orosz és a román fronton is harcolt az első világháborúban. Arany, valamint I. és II. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki, 1922-ben a Vitézi Rend tagja lett. Később Karmacson telepedett le és ott is hunyt el.
A HM Katolikus Tábori Püspökség 2004 óta rendezi meg a környezet- és természetvédelmi táborát, ahol a környezettudatosság és a honvédelmi nevelés kap hangsúlyt. Az egyhetes tábor első turnusában harminckét, kilenc és tizenöt év közötti táborozó vesz részt. A táborozók változatos programokon ismerkednek a természeti és kulturális értékekkel: többek között sárkányhajóztak, szalonnát sütöttek, felkeresték a sümegi Sarlós Boldogasszony-kegytemplomot és a sümegi várat, csobbantak a Balatonban, valamint akadályversenyen is részt vettek. Ellátogattak a kislődi Sobri Jóska Élményparkba és a Diás-szigeten kialakított bemutatóházba is, amely Fekete István Tüskevár című regénye előtt tiszteleg. A helyszínen a Matula-kunyhót is felkeresték, amelyet az 1967-ben készült, nyolcrészes ifjúsági filmsorozat számára építettek.
Forrás: honvedelem.hu
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Harctéri életmentést gyakoroltak
- Új szintre léphet a polgárőrség és a rendőrség együttműködése
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Lezárásokra kell készülni vasárnap a XVIII. kerületben egy világháborús bomba miatt
- Közel negyven polgárőr vett részt a közlekedésbiztonsági fórumon
2026. október 17.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Belügyminiszteri elismerést kaptak a Szerbiában bevetett magyar tűzoltók
2026. október 15.