Fegyvert s vitézt éneklünk – Kik voltak a huszárok?

Mit is jelent a huszáros harcmodor, és hogyan terjedt el a magyar eredetű könnyűlovasság egész Európában és azon túl is?
Egyebek mellett erről is beszélgettek a Zrínyi Kiadó Fegyvert s vitézt éneklünk című podcastjának legújabb adásában. A beszélgetés vendége prof. dr. Tóth Ferenc történész, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója, a kiadó gondozásában megjelent Huszárok című kötet társszerzője volt. Az adás házigazdája dr. Szőts Zoltán Oszkár történész, a Zrínyi Kiadó marketing- és kommunikációs menedzsere.
A Zrínyi Kiadó Fegyvert s vitézt éneklünk című podcastjának legújabb adásában a magyar huszárság történetéről, hagyományairól és újkori szerepéről esett szó.
A beszélgetés során szóba került a huszárság kialakulásának története, a „huszáros harcmodor” jelentése, valamint az a folyamat, amelynek során a magyar eredetű könnyűlovasság egész Európában és azon túl is elterjedt. A történész hangsúlyozta: a magyar huszár nem csupán a könnyűlovas harcmodor haditechnikai megújítását jelentette, hanem olyan harcászati szemléletet is képviselt, amely ötvözte a gyorsaságot, a meglepetést és a kiváló terepismeretet.
Tóth Ferenc arra is kitért, hogy miként jelenik meg a magyar huszár a nemzetközi hadtörténeti szakirodalomban, s mi tette világhírűvé ezt a katonai típust. Külön hangsúlyt kapott a 19–20. század történelmi kontextusa: miként változott meg a huszárok szerepe a modern hadviselés korában, majd hogyan éltek tovább a huszárhagyományok a civil társadalomban.
A műsor célja az volt, hogy az érdeklődők közelebb kerüljenek a magyar katonai hagyomány egyik legnemesebb fejezetéhez. A beszélgetés alapjául Tóth Ferenc és Schweiczer Tímea Aina Huszárok című könyve szolgált, ami gazdag képanyaggal és kétnyelvű (magyar–angol) tartalommal mutatja be a huszárság történetét, társadalmi és kulturális jelentőségét a kezdetektől napjainkig.
A podcast teljes adása elérhető a Zrínyi Kiadó YouTube-csatornáján és Spotify-fiókján.
A kötet megvásárolható a Zrínyi Kiadó webáruházában.
Forrás: honvedelem.hu
- Az Egyesült Államokban bizonyított a magyar tűzoltó
- 355 katona tett esküt a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján
- Magyar bajnoki cím katonai háttérrel
- Életet mentett egy szabadnapos rendőr bevásárlás közben
- Több mint 170 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség egy nemzetközi akció során
- Polgárőr Nap Velencén
2025. július 17.
Piros gyerekmotorral kezdődött
2025. július 17.
Napról napra növekszik a lefoglalt kábítószerek mennyisége
2025. július 16.
Jöhet az alapkiképzés!
2025. július 16.