Evezés: sport, közösség és emlékezés
„Nagyszerű evezést mindenkinek” – indította útjára dr. Drót László vezérőrnagy, az MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka azt a mintegy ötven főt, akik Esztergomból Visegrádig megtették a nemzetközi Duna-túra magyar szakaszának első távját.
A Duna-túrát 1956-ban alapította nyolc nemzet, hogy az európai együttműködést erősítsék. A résztvevők – saját országukban evezve – minden nyáron összesen 2500 kilométeren keresztül, a folyó fekete-erdei forrásától egészen a Fekete-tengerig eveznek együtt. Az idei evezés különlegességét hazánkban a mohácsi csata ötszázadik évfordulója adja, így az egyhetes út során minden egyes szakaszt megemlékezéssel nyitnak a résztvevők. Emellett Demeter Attila alezredes, az MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Főnökségének kiemelt főtisztje vállalta, hogy már Pozsonyban „evezőt ragad,” így ő Mohácsra érkezésekor 500 kilométeres távot tudhat majd maga mögött.
Az MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság és alárendelt szervezetei, a MATASZ, valamint a Than Károly Ökoiskola és Technikum katonái és kadétjai összesen hat hajóval indultak útra, immár harmadik éve – néhányan nem is először. Szerepvállalásuk messze túlmutat egy nemzetközi együttműködéshez való csatlakozáson: az evezés komoly fizikai és mentális erőpróba, mely a bajtársiasságot nemcsak megköveteli, hanem meg is erősíti.
Forrás: honvedelem.hu
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Harctéri életmentést gyakoroltak
- Új szintre léphet a polgárőrség és a rendőrség együttműködése
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Lezárásokra kell készülni vasárnap a XVIII. kerületben egy világháborús bomba miatt
- Közel negyven polgárőr vett részt a közlekedésbiztonsági fórumon
2026. október 17.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Belügyminiszteri elismerést kaptak a Szerbiában bevetett magyar tűzoltók
2026. október 15.