Elköszöntek mosonmagyaróvári rendőrkapitányság vezetőjétől

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vezetését július elsején dr. Timsina István alezredes vette át. Elődjétől, dr. Székely Györgytől, aki 2023 novemberétől irányította a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságot, elköszönt a városvezetés.
Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester és Fehérné dr. Bodó Mariann címzetes főjegyző hivatalosan is elköszönt dr. Székely György városi kapitányságvezetőtől. Az alezredes július 1-től más, magasabb beosztásban teljesít szolgálatot. Munkájához további szakmai sikereket, jó egészséget kívánt a városvezetés. Dr. Székely György elődje nyugdíjba vonulása óta, 2023 novemberétől irányította a mosonmagyaróvári rendőröket. Dr. Székely György pályája 1991-ben a határőrségnél kezdődött, és tartott 2008-ig. Járőrként kezdte, aztán több szakterületen dolgozott, így idegenrendészeti vizsgálóként is. Közben elvégezte a rendőrtiszti főiskolát, majd jogi diplomát szerzett az alezredes, aki több vezetői funkciót töltött már be a rendőrségen. Komárom-Esztergomban az igazgatásrendészeti osztályt vezette, majd megbízással a főkapitány rendészeti helyettesi posztot töltötte be. Győr-Moson-Sopronban a tevékenységirányítási központot, majd 2021-től a határrendészeti osztályt irányította.
A rendőrkapitányságon új vezető
A Kapuvári Rendőrkapitányság éléről érkezik dr. Timsina István alezredes a Lajta-parti városba, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság élére. Dr. Timsina István szakmai pályafutását 1990-ben a határőrségnél, Hegyeshalomban kezdte, mint útlevélkezelő. 1997-ben elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, majd 2003-ban a jogi egyetemet Pécsen. 2008. január elsejével került a megyei rendőr-főkapitányságra bűnügyi nyomozónak. Először referens, majd a Vizsgálati Osztály vezetője lett. 2023. szeptember 16-án a kapuvári rendőrkapitányság élére került. Munkája során kiemelt figyelmet fordított a munkatársakkal való jó együttműködésre, hisz abban, hogy a jó munkaköri légkörben hatékonyabb a munkavégzés. Fontos számára, hogy az állampolgárok a rendőrségben a segítségnyújtást lássák. Kiemelten fontosnak tartja a polgárőr-egyesületek létrejöttét, velük a közös munkát.
Forrás: kisalfold.hu
- Az Egyesült Államokban bizonyított a magyar tűzoltó
- 355 katona tett esküt a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján
- Magyar bajnoki cím katonai háttérrel
- Életet mentett egy szabadnapos rendőr bevásárlás közben
- Több mint 170 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség egy nemzetközi akció során
- Polgárőr Nap Velencén
2025. július 17.
Piros gyerekmotorral kezdődött
2025. július 17.
Napról napra növekszik a lefoglalt kábítószerek mennyisége
2025. július 16.
Jöhet az alapkiképzés!
2025. július 16.