Csatlakozz a katonai rendészekhez!

A március 18-án indult Embert a vasra! toborzókampány keretében lehetőség nyílik csatlakozni a Magyar Honvédség katonai rendészeihez, akik katonai körökben nap, mint nap biztosítják a rendet és a fegyelmet.
Az MH Katonai Rendészeti Ezred katonái a nagyobb nyilvánosságot kapó járőr feladatok mellett többek között a különféle konvojok – beleértve a nemzetközi delegációk – kísérését, kiemelt honvédségi objektumok őrzés-védelmét, valamint egyes rendezvények biztosítását látják el. Emellett más beosztásokhoz hasonlóan katona rendészeink is számtalan alkalommal vesznek részt nemzetközi gyakorlatokon.
A budapesti központtal, de országos hatáskörrel rendelkező alakulatnál a változatosság egy-egy feladatkörön belül is megjelenik, hiszen például a járőrszolgálatot egyesek járőrkutyák segítségével látják el, míg mások a konvojkísérést speciális rendész motorral hajtják végre.
A rendészek köreikbe várnak mindenkit, aki szívesen vállalná a katonai szolgálat ezen különleges formáját, betöltötte 18. életévét, legalább alapfokú végzettséggel, illetve magyarországi lakóhellyel és/vagy tartózkodási hellyel rendelkezik. A szolgálatvállalással már az alapkiképzés ideje alatt is folyósított havi bruttó 737.000 Ft-os illetmény, lakhatási támogatás, egyszeri 300.000 forintos szerződéskötési díj, utazási költségtérítési, továbbá cafetéria illeti meg a jelentkezőket.
Forrás: honvedelem.hu
2025. október 21.
Csongrád-Csanád vármegyében számoltak fel drogkereskedő hálózatot
2025. október 21.
Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
2025. október 21.
Harminckét tartalékos katona bizonyított az egyéni lőgyakorlaton
2025. október 20.