Elektromos rollerek: egyre nagyobb a baleseti kockázat
Egyre nagyobb figyelmet kapnak az elektromos rollerek veszélyei. A szakemberek szerint a megfelelő tudás és a megelőzés kulcsfontosságú.
Az elektromos rollerek és más mikromobilitási eszközök használatának veszélyeire hívják fel a figyelmet az idei Biztonság hetén. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által szervezett program középpontjában idén a biztonságos közlekedés és a megelőzés áll.
A programot beharangozó hétfői sajtótájékoztatón, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) elhangzott, hogy az elektromos rollerekhez köthető balesetek aránya az elmúlt években jelentősen emelkedett.
Berzai Zsolt rendőr alezredes, az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője elmondta: 2024-ben a 14 ezer közlekedési baleset 2,5 százalékát okozták ilyen eszközök vezetői. Ez az arány tavaly 4,5 százalékra, az idei év első nyolc hónapjában pedig már 7 százalékra nőtt.
„Sokan a minimális képességekkel sem rendelkeznek az ilyen eszközök használatához, ráadásul védőfelszerelés nélkül közlekednek” – hangsúlyozta.
A közlekedési szabályok a jövőben változni fognak, ugyanakkor a rendőrség már most is igyekszik gyakorlati képzésekkel felkészíteni az iskolás gyerekeket az elektromos rollerek használatára.
A megelőzésnél kezdődik a biztonság
Berki Antal, a Belügyminisztérium nemzetbiztonsági helyettes államtitkára a bűnmegelőzés fontosságát emelte ki. Mint mondta, azért lényeges a megelőzés, mert ez a legolcsóbb megoldás. Ha már megtörtént a baj, sérülések és anyagi károk keletkezhetnek.
Hangsúlyozta, hogy a bűnmegelőzés egyik legnagyobb ellensége a biztonság illúziója. A felmérések szerint az emberek hajlamosak jelentősen felértékelni a saját tudásukat, például a kibertérben, és emiatt biztonságban érzik magukat. Az ilyen illuzórikus tudás azonban nem feltétlenül állja meg a helyét.
Ezért komoly feladat hárul a bűnmegelőzéssel foglalkozó szervezetekre abban, hogy a valós kockázatokra és a megfelelő ismeretek fontosságára is felhívják a figyelmet.
A biztosítók számára szintén fontos a károk megelőzése. Holló Bence, a MABISZ elnökhelyettese szerint a biztosítók abban érdekeltek, hogy minél többen rendelkezzenek biztosítási védelemmel, ugyanakkor akkor tudnak jó minőségű és megfizethető szolgáltatásokat nyújtani, ha kevesebb kár keletkezik.
Kiemelte, hogy az elektromos rollerek okozta balesetek megelőzése miatt szeretnék elérni, hogy az iskolákban kötelező legyen foglalkozni a kérdéssel.
A rollerek töltése is hordozhat kockázatot
Az elektromos közlekedési eszközök használata nemcsak közlekedésbiztonsági szempontból igényel figyelmet. Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke arra figyelmeztetett, hogy az eszközök töltése tűzveszéllyel is járhat.
Éppen ezért fontos a rendeltetésszerű üzemeltetés és használat, valamint az előírások betartása.
Deli Gergely, az NKE rektora a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy különösen fontos a balesetmegelőzés szemléletének és kultúrájának kialakítása már fiatal korban. Az időben megszerzett ismeretek, a megváltoztatott szokások és a megfelelő döntések akár emberéletet is menthetnek.
A Biztonság hetében az ORFK és a MABISZ elsősorban iskolákban és főbb köztereken, kitelepüléseken hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedésre országszerte. Emellett Győrben és Szekszárdon közlekedésbiztonsági konferenciát is rendeznek.
Forrás: MTI
- Hogyan védik a katonai objektumokat?
- Új rendőrségi útmutató segíti az állatkínzás és a természetkárosítás felderítését
- Több mint 700 fiatal futott az 1956-os hősök tiszteletére
- A hála lángja: a hősi halottak emlékét is őrizzük
- Mindenszentek és halottak napja: a mécsesek miatt is fokozottan figyelni kell a tűzbiztonságra
- 35 éves a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete: ünnepi jubileum a Stefánia Palotában
2026. november 3.
Több mint 50 kilogramm marihuánát foglaltak le egy budapesti férfitól
2026. november 3.
Folytatódott az Üllői úti mentesítés
2026. november 2.
Balatoni nyár: öt halálos vízibaleset és 215 sikeres életmentés
2026. november 1.