Polgárőrség
2026. február 28.
Járművek és eszközök segítik a polgárőrök munkáját
Technikai aranyeső hullt Alsózsolcára – fogalmazott az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a borsodi településen tartott eszközátadási ünnepségen.2026. február 25.
Leendő rendőrök polgárőrséggel kapcsolatos érzékenyítése
Az Országos Polgárőr Szövetség számára fontos visszajelzés, hogy a rendőri pályára készülő fiatalok hogyan látják a polgárőrség munkáját, ezért a Budapesti Polgárőr Szövetség és az NKE Egyetemi Polgárőrség második alkalommal szervezett érzékenyítő foglalkozást.2026. február 24.
„Mozdulj a netről a valóságra!” – Önkormányzati konferenciasorozat, Budapest X. kerület
A rendezvény szakmai konferencia pedagógusoknak és szülőknek, amely a képernyőidő hatásait és a digitális egyensúly lehetőségeit állítja középpontba.2026. február 24.
Harmincöt éve a kijelölt úton haladnak
Bátaszék Város Polgárőr Egyesülete február 21-én, ünnepi közgyűlés keretein belül ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. A rendezvényen jelen volt az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Túrós András is.2026. február 23.
Kitüntető címek, fociprogram, tudomány
Az Országos Polgárőr Szövetség február 20-án, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épületében tartotta rendes havi elnökségi ülését.2026. február 17.
Leendő rendőrök polgárőrséggel kapcsolatos érzékenyítése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Az Országos Polgárőr Szövetség számára fontos a visszajelzés, hogy a rendőrnek és rendvédelmi dolgozónak készülő fiatalok mit gondolnak a polgárőrségről, és a polgárőrök mindennapi tevékenységéről.2026. február 13.
Közbiztonsági fórum: Magyarország biztonságos ország
Magyarország biztonságos ország, és az országos értékelések alapján Győr-Moson-Sopron vármegye ezen a téren az élmezőnyben...2026. február 11.
42 ezer látogató a FeHoVa-n: sikerrel zárult a 32. kiállítás
Több mint 42 ezer látogató vett részt az idei FeHoVa kiállításon a HUNGEXPO területén, 13 országból 200 kiállítóval.2026. február 10.
A működést akarattal, hozzáállással, felelősen tartsuk fenn
Második állomására, a Tolna vármegyei Iregszemcsére érkezett a decemberben az Országos Polgárőr Szövetség és az Országos Rendőr-főkapitányság által hagyományteremtő szándékkal elindított interaktív pódiumbeszélgetés-sorozat. A fórumon egyebek közt szóba került a közbiztonság helyzete, a polgárőrök és a rendőrök kapcsolata, és polgárőrség jövője is.2026. február 7.
Összehangolná a Balaton-parti polgárőr egyesületek munkáját az OPSZ elnöke
A Balaton körül, három vármegyében működő 36 polgárőr egyesület munkájának összehangolására tett javaslatot Túrós András, Balatonberényben, a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület éves közgyűlésén.- A logisztika a műveletek lelke
- Szemek az égen
- Hat darab nagy teljesítményű robogóval gazdagodott a polgárőrség
- Nincs biztonság Szolnok városa és a szolnoki katonai támaszpont nélkül – Orbán Viktor a honvédekről és a hazavédelem fontosságáról
- Életmentő mellények rendőrmotorosoknak
- A forró keresztes zsemle története: ősi rituáléktól a szupermarketig
2026. április 3.
Új járművekkel bővült a rendőrség flottája
2026. április 3.
A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
2026. április 2.
Hatékonyan és biztonságosan, minden helyzetben
2026. április 2.
Dílerek és fogyasztók rendőrkézen
2026. április 2.
Hat darab nagy teljesítményű robogóval gazdagodott a polgárőrség
2026. április 1.