Polgárőrség
2026. március 4.
Ismét a legjobbakat keresik
Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége országos pályázatot ír ki a „Polgárőr város”, „Polgárőr község”, „Polgárőr nagyközség”, „Fővárosi polgárőr kerület” címek elnyerésére. A pályázat benyújtásának határideje 2026. április 13.2026. március 3.
30 éves lett a polgárőrség egyik bázisa, az abasári egyesület
Ünnepi közgyűlést tartott február utolsó napján az Abasári Polgárőrség. A Saári Közösségi Házban tartott rendezvényen dr. Túrós András bejelentette, hogy az egyesületet a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatában részesíti az OPSZ március 28-i központi születésnapi ünnepségén.2026. március 2.
Közlekedésbiztonsági képzés több megyében is
Az elmúlt napokban több helyen is közlekedésbiztonsági programot szerveztek a vármegyei polgárőr szövetségek különböző korú iskolásoknak. Február 25-én Ménteleken, 26-án Mátészalkán, 27-én pedig Szegeden ismerkedtek az iskolások a biztonságos közlekedés alapjaival. A programok az Építési és Közlekedési Minisztérium által biztosított forrásból valósultak meg.2026. február 28.
Járművek és eszközök segítik a polgárőrök munkáját
Technikai aranyeső hullt Alsózsolcára – fogalmazott az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a borsodi településen tartott eszközátadási ünnepségen.2026. február 25.
Leendő rendőrök polgárőrséggel kapcsolatos érzékenyítése
Az Országos Polgárőr Szövetség számára fontos visszajelzés, hogy a rendőri pályára készülő fiatalok hogyan látják a polgárőrség munkáját, ezért a Budapesti Polgárőr Szövetség és az NKE Egyetemi Polgárőrség második alkalommal szervezett érzékenyítő foglalkozást.2026. február 24.
„Mozdulj a netről a valóságra!” – Önkormányzati konferenciasorozat, Budapest X. kerület
A rendezvény szakmai konferencia pedagógusoknak és szülőknek, amely a képernyőidő hatásait és a digitális egyensúly lehetőségeit állítja középpontba.2026. február 24.
Harmincöt éve a kijelölt úton haladnak
Bátaszék Város Polgárőr Egyesülete február 21-én, ünnepi közgyűlés keretein belül ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. A rendezvényen jelen volt az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Túrós András is.2026. február 23.
Kitüntető címek, fociprogram, tudomány
Az Országos Polgárőr Szövetség február 20-án, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épületében tartotta rendes havi elnökségi ülését.2026. február 17.
Leendő rendőrök polgárőrséggel kapcsolatos érzékenyítése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Az Országos Polgárőr Szövetség számára fontos a visszajelzés, hogy a rendőrnek és rendvédelmi dolgozónak készülő fiatalok mit gondolnak a polgárőrségről, és a polgárőrök mindennapi tevékenységéről.2026. február 13.
Közbiztonsági fórum: Magyarország biztonságos ország
Magyarország biztonságos ország, és az országos értékelések alapján Győr-Moson-Sopron vármegye ezen a téren az élmezőnyben...Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2026. augusztus 19.
Fejben erősek
2026. augusztus 19.
Aszály és hőség: soha nem látott terhelés alatt dolgoztak a tűzoltók
2026. augusztus 18.
A katonai meteorológia múltjára és jelenére is emlékeztek
2026. augusztus 18.
Bontsa a vonalat, és hívja vissza a rokonát!
2026. augusztus 17.
Lövész szakaszparancsnok lesz
2026. augusztus 17.