Büszkék lehetünk a hadtörténelmünkre
- Hagyományőrzők, Honvédség
- 2025. március 29.
- 0
„Katonai hagyományok, katonai identitás, szervezeti kultúra” címmel szervezett workshopot a Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztálya.
A budapesti Bálna Honvédelmi Központban a hagyományőrzés szerepéről, a történelmi múlt örökségének megóvásáról tartottak előadásokat és a magyar hadtörténelem ismert és kevésbé ismert alakjait mutatták be neves előadók a katonai szervezetek parancsnokhelyettesei és vezénylőzászlósai számára.
A rendezvényt Horváth Tamás, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztályának vezetője nyitotta meg. A workshop a főosztály katonai hagyományokat bemutató, tavaly novemberben indult rendezvénysorozatának második eleme.
Szerinte egy hadsereg erejét nemcsak a megnyert vagy elveszített csatákban mérik, hanem a hadszíntéren tanúsított helytállásssal is. „És ebben a magyaroknak semmi szégyellnivalójuk nincs” – tette hozzá. A miniszteri biztos kiemelte, hogy a vezetők által képviselt attitűd átsugárzik az alakulatok személyi állományára is.
Az előadók valamennyien rámutattak arra, hogy a szervezeti kultúra része az identitásunk megőrzése, elmélyítése: azonosulás a katonai szervezetek és laktanyák névadóival, egy-egy régió vagy helyőrség saját hőseivel, erényeivel és olykor hibáival is, hiszen a Magyar Honvédségnek, mint tanulásra nyitott szervezetnek a tapasztalatok feldolgozása is kiemelkedően fontos feladata.
Forrás: honvedelem.hu
2026. március 22.
Csak a haja bánta
2026. március 22.
Egy napra egyetemisták lettek
2026. március 22.
A jó toborzó ott segít, ahol tud
2026. március 21.
Akik a magyar államiságot őrzik
2026. március 21.
Háttér, ami mindent visz
2026. március 21.