Sinkó Viki bejegyzései
2025. július 20.
Folyamatos tanulás, fejlődés és adaptáció
Somogyi János dandártábornok, a Honvéd Vezérkar törzsigazgató műveleti helyettese azokról a trendekről tartott előadást, amelyek jelenleg meghatározzák a globális biztonsági folyamatokat.2025. július 20.
Rendőri lélekjelenlét mentette meg egy 23 éves nő életét
Egy 23 éves nő elmondása szerint nagy mennyiségű nyugtatót vett be, alkoholt is fogyasztott, majd elindult az erdőbe.2025. július 19.
Polgárőr Napot tartottak Szikszón
A Szikszón tartott ünnepségen bőven kijutott az elismerésből, jutalmakból és emlékplakettekből a megjelenteknek. A 24. megyei Polgárőr Nap programjában a díjátadón kívül szerepelt még nóta-est és rockkoncert is.2025. július 19.
Júliusban is folyamatos a rendőri jelenlét Budapest belvárosában
A rendőrök és a társszervek a júliusi komplex bűnügyi-rendészeti ellenőrzés során a kábítószerekkel kapcsolatos visszaélések mellett kiemelt figyelmet fordítottak az erőszakos bűncselekmények megelőzésére, valamint a terek, aluljárók biztonságára.2025. július 19.
Székelyföldi tűzoltók segítettek a viharkárok helyreállításában
Négy önkéntes székelyföldi, nyárádszeredai tűzoltó is segédkezett Békésen a viharkárok felszámolásában. A bajtársi szolidaritás vezette őket a katasztrófa, a vihar sújtotta térségbe.2025. július 18.
Életre szóló élmény a tűzoltók munkája után érdeklődő gyerekeknek
Bár az időjárás nem minden nap kedvezett a táborozóknak, élményekkel teli hetet tölthettek a gyerekek a Kőszegi Önkormányzati Tűzoltóság napközis tűzoltó táborában.2025. július 18.
Száz rendőr rohanta le a kecskeméti kokainbandát
A Nemzeti Nyomozó Iroda beszámolója szerint csaknem száz rendőr csapott le egyszerre öt kecskeméti helyszínen.2025. július 18.
A polgárőrök megállították az autót, s egy életre megváltozott a lány élete
Lestoppolták az autót a polgárőrök. Azután olyasmi történt, amire nehezen lehetett számítani, megdöbbentő fordulat történt az autó megállításánál.2025. július 16.
Jöhet az alapkiképzés!
Több mint kilencvenen érkeztek július 14-én az „Embert a vasra!” harmadik toborzókampány keretében szerződéskötésre a székesfehérvári MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandárhoz.2025. július 16.
Polgárőr Nap Velencén
A velencei kastélyparkban népzenei műsorral, tombolával, elismerések átadásával és sporteredmény-hirdetéssel várták a látogatókat. Ismét a városban rendezték meg ugyanis a Fejér Vármegyei Polgárőr Napot.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2025. október 31.
1956 hősei előtt tisztelegtek a NATO főparancsnokságán
2025. október 30.
Halottak napja – OKF: előzzük meg a tűzeseteket!
2025. október 30.
A tartalékos rendszer bizonyított és erővé vált
2025. október 30.
Halottak napja – A rendőrség idén is jelen lesz a temetők környékén
2025. október 29.
Rendőrök is segítenek a védett állatok mentésében
2025. október 29.