Szupkai Gábor bejegyzései
2025. február 13.
„Szeretném a hazámat szolgálni”
Hazaszeretet, fegyelem, kiváló erőnlét, önfejlesztés, a családi hagyomány folytatása – elmondásuk szerint leginkább ezen okok miatt választják a fiatalok a katonai pályafutást. Február 10-én, három helyszínen újabb másfélszáz bevonuló csatlakozott a Magyar Honvédséghez.2025. február 13.
Olyan parancsnok, akit ismernek a katonái és aki ismeri a katonáit
A Magyar Honvédség nemzetközi elismertsége sokat nőtt 2024-ben, amihez döntően járult hozzá, hogy dr. Sticz László vezérőrnagy személyében egy éven át magyar katona vezette sikeresen a bosznia-hercegovinai EUFOR Althea műveletet.2025. február 12.
Hódmezővásárhelyi kadétokkal találkoztak a kiképzők
A középiskolás diákok nagyon várták „A” négy kiképzőt: Farkas András törzszászlóst, Molnár Attila főtörzsőrmestert, Nagy Ádám zászlóst és Oravecz Kristóf főhadnagyot, akik a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és TV2 katonai sport-reality műsora, A Kiképzés első adása óta az ország legismertebb katonái közé léptek elő. És nem csak ismertek, hanem népszerűek is, annyira, hogy a kadétok csak nagy sokára engedték haza őket.2025. február 12.
Százhét hallgató kezdte meg a tűzoltóképzést
2025. február 10-én a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban százhét hallgató kezdte meg az öthónapos tűzoltóképzést.2025. február 12.
100 év szolgálat
Nemrég újonc tűzoltókat köszönthettek, ám itt vannak a tapasztalt örökifjak is.2025. február 11.
Közép-európai összefogás a NATO-n belül
Az erő nemcsak a fegyverekben vagy a számokban rejlik, hanem a felkészültségben és az akaratban is, hogy megvédjük, amit nagyra tartunk – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter annak kapcsán, hogy a Székesfehérvárra települt Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság elérte a teljes műveleti képességet.2025. február 11.
Várják a vadászokat a tartalékosok közé
„Vadászaink tudása és terepismerete fontos és hasznos lehet a magyar emberek védelméhez" – írta közösségi oldalán a a FeHoVa kiállításon tett látogatását követően Szalay-Bobrovniczky Kristóf.2025. február 11.
A területvédelmi tartalékosok sokszor a hétvégén sajátítják el a katonai feladatokat
Az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák sokszor a hétvégén sajátítják el a katonai alapkiképzést, hiszen hétköznap civil munkájukban dolgoznak, van aki pékként, asztalosként vagy éppen riporterként - mondta Kaló Miklós, a Magyar Honvédség vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred parancsnoka a Pest vármegyei Csobánkán.2025. február 10.
Határokon átívelő tűzoltói együttműködés
A Somogy Vármegyei Tűzoltószövetség elnöke, Mencseli Imre, valamint a Horvát Kapronca-Kőrös Megyei Tűzoltószövetség elnöke, Darko...2025. február 10.
A megérzés is segített
Fridrich Ferenc törzszászlós, Rácalmás körzeti megbízottja állhatatosan szűkítette a kört, és két adonyi nyomozóval, illetve a beloianniszi körzeti megbízottal kereste fel a szóba jöhető elkövetőket, hogy ráérezzenek, december 27-én melyikük rabolta ki a Fő utcai trafikot, és meg is lett a tettes.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2025. szeptember 23.
XVIII. Vármegyei Polgárőr Nap Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében
2025. szeptember 22.
Tíz év alatt ezredversenyből országos futófesztivál
2025. szeptember 22.
Tartalékosokkal bővül a Magyar Honvédség legösszetettebb művelete
2025. szeptember 21.
Íjászverseny Cseresznyéspusztán
2025. szeptember 21.