ADHU 25: vezénylőzászlósi látogatás a harcanyagkezelő egységeknél
Kiemelt helyszíneken tett ellenőrző látogatást Zsiros Tamás, a Magyar Honvédség közelmúltban kinevezett vezénylőzászlósa, aki az MH Anyagellátó Raktárbázis két bázisparancsnokságán ismerkedett a harcanyagok tárolási körülményeivel és bevizsgálásuk technológiájával.
A katonák éberségét, felszerelését, elhelyezési körülményeit és a különféle harcanyagok tárolásának helyszíneit tekintette meg Zsiros Tamás MH vezénylő zászlós a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis két objektumában. Az Adaptive Hussars 2025 összhaderőnemi és összkormányzati országvédelmi gyakorlat keretein belül a táborfalvai és pusztavacsi objektumokba látogatott el.
„A tárolt anyagok, szaktechnikai eszközök mennyiségéből és szenzitivitásából adódóan a bázisok biztonságának szavatolása, a helyszínek őrzésének megszervezése egyik kiemelt része az Adaptive Hussars 2025 gyakorlatnak” – emelte ki Zsiros Tamás.
A látogatás utáni tapasztalatait összegezve elmondta: a helyőrség katonái és honvédelmi alkalmazottai hihetetlenül összetett, aprólékos, egyben nagyfokú fegyelmet és szakértelmet igénylő szolgálatáról még a honvédségen belül is kevesen tudnak, pedig ennek eredményeként biztosítható a Magyar Honvédség alakulatai részére a megfelelő mennyiségű, biztonságosan használható harcanyag. A bázis jelentőségéből adódóan kiemelt fontossággal bír a bázisvédelem, mely a személyi és technikai biztosításon kívül drónvédelemmel is ellátott.
A Pusztavacson található harcanyag bevizsgáló laboratórium nemzetközi szinten is elismert, minőségi eredményeket tudhatnak magukénak, ami külön kiemeli ennek a helyőrségnek a fontosságát. Az itt szolgálatot teljesítők nagyban hozzájárulnak a NATO-keretek között megrendezett Adaptive Hussars 2025 gyakorlat sikeréhez és hazánk védelmi képességének növeléséhez – húzta alá a vezénylőzászlós.
Forrás: honvedelem.hu
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Harctéri életmentést gyakoroltak
- Új szintre léphet a polgárőrség és a rendőrség együttműködése
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Lezárásokra kell készülni vasárnap a XVIII. kerületben egy világháborús bomba miatt
- Dokumentumsorozat mutatja be az életmentők mindennapjait
2026. október 17.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Belügyminiszteri elismerést kaptak a Szerbiában bevetett magyar tűzoltók
2026. október 15.