A Honvéd Vezérkar főnöke is átúszta a Balatont
Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke köszöntötte Révfülöpön a Magyar Honvédség Úszó Erőd csapatát a 43. Lidl Balaton-átúszáson, amelyen maga is rajthoz állt.
A vezérezredes rövid beszéde előtt arra kérte a Magyar Honvédség jelen lévő katonáit és a honvédelmi alkalmazottakat, hogy egyperces néma vigyázzállással tisztelegjenek a közelmúltban elhunyt két bajtársuk – egy 47 éves főtörzsőrmester és egy 29 éves szakaszvezető – emléke előtt. A Magyar Honvédség őszinte részvétét fejezi ki az elhunytak hozzátartozóinak.
Dr. Böröndi Gábor, mielőtt maga is rajthoz állt volna, hangsúlyozta: a 5,2 kilométeres táv teljesítése a sportban és a katonai szolgálatban is jelenlévő nagyfokú kitartást igényel. „Egy a lényeg: el kell érni a túlpartot. Mindig előre kell nézni, soha nem hátra. Van, amikor a hullámok és a szél segítenek, és van, amikor árral szemben kell úsznunk – akárcsak a szolgálatban” – fogalmazott.
Kiemelte: a katonák nemcsak hazai és nemzetközi gyakorlatokon, kiképzéseken bizonyítanak, hanem a sportban is megmérettetik magukat.
A katonaság és a sport szerinte szoros kapcsolatban áll, hiszen mindkettő fegyelmet, állóképességet és csapatszellemet kíván.
Az 5200 méteres táv rajtja Révfülöpön, célja Balatonbogláron van. A rendezvényen – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is részt vett a Magyar Honvédség katonáiból, honvédelmi alkalmazottjaiból és családtagjaikból álló Úszó Erőd csapata.
Forrás: honvedelem.hu
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Harctéri életmentést gyakoroltak
- Új szintre léphet a polgárőrség és a rendőrség együttműködése
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Lezárásokra kell készülni vasárnap a XVIII. kerületben egy világháborús bomba miatt
- Közel negyven polgárőr vett részt a közlekedésbiztonsági fórumon
2026. október 17.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Belügyminiszteri elismerést kaptak a Szerbiában bevetett magyar tűzoltók
2026. október 15.